A dinnye jó stressz ellen
2009. szeptember 19. 12:10, utolsó frissítés: 12:10
Bizonyos enzimek, amelyek főként a dinnyében találhatók meg, csökkenthetik a stresszt az emberi szervezetben - derült ki egy francia tanulmányból. Marie-Anne Milesi, a Seppic vállalat kutatója hetven egészséges önkéntest vizsgált. Mint elmondta, azt akarták ellenőrizni, hogy az oxidatív stressz kezelésének képessége segítheti-e az emberi szervezetet abban, hogy ellenálljon a kiégésnek.
A kutatásban résztvevők egyik fele négy héten keresztül dinnyelékivonat formájában antioxidáns enzimeket kapott, a másik fele pedig placebo-gyógyszereket szedett. Sem a tudósok, sem a vizsgálati személyek nem tudták, ki kapott valódi, és ki teljesen hatástalan készítményeket. Az eredmények szerint az úgynevezett Superoxide dismutase nevű enzim javítja a pszichikai megterheltség tüneteit. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását