2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A stressz tompítja az agyat

2009. augusztus 03. 10:54, utolsó frissítés: 10:54

Az állandó stressz hibás döntésekhez vezet. Portugál kutatók kimutatták, hogy a patkányok a stressztől a szokások rabjai lesznek: adott helyzetben akkor is a megszokott megoldást választják, ha az már nem vezet célra.


Az, hogy az állatok döntéshozatali mechanizmusai megváltoznak, agyszerkezetükben is meglátszik - számolnak be a portugál Braga Egyetem biológusai, Eduardo Dias-Ferreira és Nuno Sousa az amerikai Science tudományos folyóiratban. A kutatók 28 hím patkányt helyeztek stresszhelyzetbe úgy, hogy három héten át naponta egyszer vízbe dobták őket, korlátozták mozgásterüket, vagy tíz percre egy erősebb hímmel eresztették össze őket.

Ezt követően összehasonlították, hogyan reagálnak a stresszes, illetve nyugodt patkányok azoknál a kísérleteknél, ahol a helyes gomb megnyomása jutalomfalattal jár. Az eredmény jelentős különbséget hozott: az állandó stresszben élő patkányok sokkal gyengébben teljesítettek a tesztek folyamán, mint kiegyensúlyozott társaik. Nehezebben tanultak kudarcaikból, és gyakran kitartóan nyomogatták a rossz gombot, ha az korábban célravezető volt.

Agyuk is változásokon ment keresztül: visszafejlődtek azok az agyterületek, amelyek a célravezető gondolkodást és a logikai döntéseket segítik. Ezzel szemben megnőttek azok a területek, amelyek jellemzően a szokások kialakulásáért és a gépies viselkedésért felelősek. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS