A romániai gyerekek a legboldogabbak
2015. május 22. 13:14, utolsó frissítés: 13:28
Az összes vizsgált ország közül Romániában élnek a legboldogabb gyerekek, pedig olyan klasszikusan elégedett országok is bekerültek a mintába, mint Norvégia - legalábbis ez derül ki a Children's World összehasonlító kutatásából, amelyben 15 országban összesen 53 ezer 6-14 év közötti gyereket kérdeztek meg. Ráadásul a szüleiknél is sokkal boldogabbak. Azt, hogy Romániában miért ilyen boldogok a gyerekek a többi országokhoz képest, még a Quartz által megszólaltatott kutatók sem tudjak megmagyarázni.
A kutatásból kiderül, hogy a fiatalok boldogságérzete nagyon nincs összhangban a felnőttekével, illetve azokkal a javakkal, amit a felnőttek a jóléttel azonosítanak. A norvég gyerekeknek általában mindenük megvan - a kutatásban kilenc dologra kérdeztek rá, például saját szoba, internet, könyvek, számítógép, mobiltelefon és jó ruhák - a felmérés szerint mégis boldogtalanabbak, mint az izraeli vagy a kolumbiai gyerekek, akik határozottan rosszabbul állnak.
"A gyerekek általában sokkal optimistábban tekintenek az életre" - nyilatkozta a Quartznak Elisabeth Backe-Hansen, a kutatás norvégiai vezetője. De ugyanakkor azt is elmondta, ahogyan nőnek egyre inkább az anyagi javak határozzák meg a boldogságukat.(portfolio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását