Egyre szomorúbbak a Romániában élők. De hogy állunk a világranglistán?
2015. április 24. 13:47, utolsó frissítés: 14:55
A dánokat letaszítva a csúcsról a svájciak a legboldogabbak a legfrissebb boldogságjelentés szerint, a romániaiak a rangsorolás második felébe kerültek, akárcsak a magyarok - derül ki a csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésből, amiben összesen 158 országot rangsoroltak.
A lista összeállításánál nemcsak olyan lélektelen szempontokat vettek figyelembe, mint az egy főre jutó GDP összege, hanem emberközelibb szempontokkal is számoltak, mint a szociális támogatás mértéke, a várható élettartam, a döntések szabadsága, a korrupció érzékelése és a társadalmi nagylelkűség.
A svájciak után az izlandiak és a dánok jönnek. A jelentésből az tűnik ki, hogy a skandináv országokban élni lehet a világ legszuperebb dolga, az első nyolcba bekerült mind az öt ország: a norvégok a 4. helyre, a finnek a 6. helyre, míg a svédek a 8. helyre.
A rangsorolás szerint Togóban lehet a legszarabb élni, de nem sokkal jobb a helyzet Burundiban, Szíriában és Beninben sem. Romániát a 86. helyre sorolták, míg Magyarországot a 104-re. Előttünk közvetlenül Zambia és Kína van, utánunk pedig Szerbia és Portugália jön.
A térkép nagyobban itt érhető el.
A jelentésben arra is kitérnek, hogy miként változott az adott ország boldogságérzete 2005-2007 és 2012-2014 között. Ebből az derül ki, hogy Nicaraguában volt a legnagyobb pozitív változás és Görögországban a legnagyobb negatív. Ebben az összesítésben 125 országot listáztak, Románia a 81. helyre került. Minimálisan, de nálunk is romlott a boldogságérzet. Magyarország a 97. helyre került, ott még inkább elkeseredtek az emberek, nagyjából hasonló mértékben, mint Finnországban és az Egyesült Államokban.
A jelentés innen tölthető le. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását