Okosabbak a tyúkok a kisgyerekeknél
2013. június 20. 10:58, utolsó frissítés: 10:58
Mégsem tyúkeszűek a tyúkok: okosabbak a kisgyerekeknél - legalábbis egy brit kutató szerint.
Christine Nicol, a Bristoli Egyetem állatjóléttel foglalkozó professzora húsz éven át figyelt tyúkokat, és arra jutott, hogy képesek némi számtanra, logikára és még egy kis mérnöki ténykedésre is.
Nicol Az intelligens tyúk című tanulmányában kifejti, hogy különbséget tudnak tenni mennyiségek között egytől ötig, és nem ismeretlen tájék számukra a legalapvetőbb logika. Így például tisztában vannak azzal, hogy ha A nagyobb B-nél, és B nagyobb C-nél, akkor A nagyobb C-nél is.
A kutató szerint egy tyúknak van annyi esze, hogy nem ront neki egy "baromfibajnoknak". Ha egy csirke legyőz egy másikat, amely legyőzött egy harmadikat, akkor a harmadik nem támad rá legyőzőjének legyőzőjére.
A kutató megfigyelései szerint a tyúkok már csirkekorukban bírnak azzal a tudással, hogy nem csupán az létezik, amit látnak, nevezetesen, ha egy tárgy kikerül látómezejükből, attól még nem szűnik meg létezni. Kisgyerekeknél ez a képesség csak egyéves kor után alakul ki.
Nicol tesztelte a tyúkok önfegyelmét is, és ebből sem vizsgáztak rosszul a baromfik. 93 százalékuk hajlandó hosszabb ideig várni az étekre, ha ennek fejében tovább csipegethet - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását