Fény derült az erdélyi kopasznyakú tyúk titkára
2011. március 17. 12:45, utolsó frissítés: 12:45
Skót kutatók az erdélyi kopasznyakú tyúk furcsa küllemére keresték a genetikai magyarázatot - és meg is találták: az állat csupasz nyakáért összetett mutáció felelős.
Kopasznyakú tyúkot 1920 óta Nagy-Britanniában is tartanak. Az Edinburghi Egyetem kutatói mégis mexikói, franciaországi és magyarországi kopasznyakúak DNS-ét kezdték el tanulmányozni. Ezen kívül csirkeembriók bőréből vett mintákat, és elemeztek összetett matematikai modellekkel - írja a BBC hírportálja a PLoS című folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva.
Kiderült, hogy a genetikai mutáció hatását a madár nyakán keletkező, A-vitaminból származó anyag még fokozza. Hatására BMP12 nevű fehérje termelődik, amely elnyomja a tollnövekedést, és kopasz nyakat eredményez.
A biológusok szerint eredményeik hozzájárulhatnak a forró égövi országok csirkehús-termeléséhez, mivel a kopasznyakú csirkék jobban tűrik a forróságot. Ezen kívül közelebb kerültek annak megfejtéséhez, hogy a többi madár, például a keselyűk esetében hogyan alakult ki a tollatlan nyak. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását