A mosogatás a férfiboldogság titka
2012. június 28. 10:11, utolsó frissítés: 10:11
A több házimunkát végző férjek boldogabbak, mint a feleségüknek kevesebbet segédkezők - erre jutottak a Cambridge-i Egyetem szociológusai nemzetközi vizsgálódással.
Hét országban - Svédországban, Norvégiában, Dániában, Hollandiában, Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában - gyűjtött adatok alapján tanulmányozták a férjek életelégedettségét, és az eredmények alapján úgy tűnik, hogy azok a legkiegyensúlyozottabbak, akik a legtöbbet segítenek a háztartásban.
Ennek oka részben az lehet, hogy nekik nincs bűntudatuk - vagy ha mégis van, kisebb - szorgosan házimunkázó nejük irányában.
A férfiakat a kérdezők először arról faggatták, hogy mennyire elégedettek azzal, amit elértek életükben, felfrissült közérzettel ébrednek-e reggelente; utána a munkahelyi konfliktusokról kérdezték őket, végül pedig a háztartás következett: mennyi időt töltenek főzéssel, mosogatással, bevásárlással, barkácsolással.
A cambridge-i kutatók arra számítottak, hogy azok a nejek a boldogabbak, akiknek többet segít otthon a férjük, ám az derült ki, hogy ez inkább a férjekre áll: azaz közülük azoknak a közérzete jobb, akik többet segédkeznek a háztartásban. Ezzel szemben a feleségeknél nem igazán mutatkozott összefüggés boldogságérzetük és párjuk háztartási "segédmunka-mennyisége" között - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását