Terra: egy új tengerparti üdülővel mentené meg a turizmust Udrea
2010. augusztus 30. 17:55, utolsó frissítés: 18:03
Újabb tervvel állt elő a romániai turizmus megmentésére Elena Udrea turisztikai miniszter. A szaktárca az elkövetkező öt évben szeretné megépíteni azt az új tengerparti üdülőt, amely Costineşti és Olimp között helyezkedne el, és a Terra nevet viselné – számolt be a Gândul napilap.
A modernségével Romániában egyedinek számító új nyaralóhelyen resort típusú létesítmények épülnének, amelyek all-inclusive szolgáltatásokat nyújtanának a turistáknak, illetve a rossz idő esetére különböző szabadidős tevékenységeket is biztosítanának az épületeken belül. A kormány hét millió eurót utalna ki az új üdülő infrastrukturális beruházásaira, de emellett 7-8 külföldi befektető tőkéjére is számítanak. A Gândul úgy tudja, az első beruházók osztrákok lesznek, akik két 13 emeletes hotelt, 40 villát, helikopter-leszállópályát és golfpályát is építenek majd itt: ez összesen 600 millió eurós befektetést jelentene. A hely megközelíthetősége érdekében a minisztériumi tervek között szerepel még egy új vasútállomás, illetve a Konstanca-Mangalia közötti 39-es országút egy új leágazásának megépítése is. (gândul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását