Alvás közben is tanulnak az újszülöttek
2010. május 19. 10:18, utolsó frissítés: 10:18
Alvás közben is hatékonyan tanulnak az újszülöttek - állapították meg a Floridai Egyetem kutatói.
Az amerikai tudományos akadémia lapjában (Proceedings of the National Academy of Sciences) hétfőn közzétett tanulmányban 1-2 napos újszülöttekkel végzett vizsgálat eredményeit ismertették.
Ebben a korban a babák akár 18 órát is alszanak, ám Dana Byrd kutatásvezető szerint eközben is gyorsan tanulják a világot. "Az alvó újszülöttek jobb tanulók, jobb 'adatfelszívók', mint korábban gondoltuk" - mondta a pszichológus.
Az újszülöttek alvás közben először egy hangot hallottak, majd aprócska fújás következett a szemhéjukra. Egy idő után a 26 újszülött közül 24-nél alvás közben is kialakult a tanult reflex: már a hang észlelése után összeszorították szemhéjukat, ráadásul mindezt a megfelelő ritmusban.
A "választ" adó újszülöttek EEG segítségével mért agyi aktivitása is megváltozott, ami azt jelenti, hogy a kutatók mérhetik is a tanulás hatékonyságát.
Byrd hangsúlyozta, hogy a felnőtteknél alvás közben már nem tapasztalható ilyen tanulási képesség. Mint hozzátette, eredményük lehetőséget ad arra, hogy az újszülöttek esetleges fejlődési zavarait igen korán megállapítsák. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását