Már az újszülöttek is különbséget tesznek különböző zenei hangzások közt
2010. február 27. 12:46, utolsó frissítés: 12:46
Az újszülöttek már életük első napjaiban képesek megkülönböztetni zenei hangzásokat - derítették ki olasz kutatók. Rövid zongoraművek esetében a babák különbséget tettek egyszerű, kis mértékben megváltoztatott és a harmóniát teljesen nélkülöző változatok között.
A kutatók úgy jutottak erre az eredményre, hogy mérték a babák agyának aktivitását, amely a különböző hangzású zongoraműveknél más-más területeken jelentkezett.
A 21 másodperces zongoraművet tizennyolc újszülöttnek játszották le. Az első változat végig harmonikusan megkomponált darab volt, a másodiknál egyes hangokat feljebb vittek, a harmadiknál pedig teljesen megkeverték a harmóniákat - írja a Die Welt című német lap.
Az összes esetben mérhető volt az agy jobb felének aktivitása. Mihelyt azonban felhangzott a diszharmónia, a jobb agyfélteke aktivitása csökkent, a bal félteke egy területe viszont aktivizálódott. Az agy tehát már a születést követő első órákban is érzékeli a zenét, a babák felismerik a hangok változását és a harmóniákat - magyarázták a kutatók. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását