2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nyolcvan fölött is meghosszabbítja az életet a mozgás

2009. szeptember 16. 14:33, utolsó frissítés: 14:33

Arra bíztatják a hetvenes és nyolcvanas éveikben járó embereket a jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói, hogy legyenek aktívak, mert az még akkor is meghosszabbítja életüket, ha korábban keveset mozogtak. Jeremy M. Jacobs, a kutatócsoport vezetője munkatársaival 1861, 70 és 88 év közötti személyt követett nyomon akár 18 évig. Fizikailag aktívnak az számított, aki hetente legalább négy órányi enyhe testmozgást végzett.


A kutatók megállapították, hogy a vizsgálat elején 70 éves emberek közül az aktív életet élők 15 százaléka halt meg a következő nyolc évben, az ülő életmódot folytatóknak viszont 27 százaléka. Az induláskor 78 évesek körében nyolc év után az arány 26, illetve 41 százalék volt. A 85 éveseknél három év elteltével az aktívak mintegy 7 százaléka halt meg, míg a mozgásszegény életmódot folytatóknak 24 százaléka.

Az aktív életmód az idősek önállóságának is jót tett: a 78 éves, sokat mozgók közül kétszer annyian látták el magukat 85 éves korukban is, mint a 78 évesen passzív életet élők közül. Jacobs szerint eredményeik azt üzenik az időseknek, hogy még ma kezdjék el a mozgást, ha eddig nem tették, hiszen a napi mindössze 30 perces nem megerőltető mozgásnak is jelentős egészségügyi haszna van. A sérülések, esések elkerülése érdekében Jacobs elsősorban a sétát ajánlja. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS