Magányukban lopkodnak a tokiói nyugdíjasok
2009. augusztus 28. 10:58, utolsó frissítés: 10:58
Komoly gondot jelentenek Tokióban az idős áruházi tolvajok, akiknek negyede azt állítja: tettük egyetlen indítéka, hogy magányosak voltak. Az áruházi szarkák több mint fele azt nyilatkozta, egyetlen barátja sincs, nyolc százalékuk szerint pedig nincs értelme az életnek.
A 65 évesnél idősebbek által elkövetett tolvajlások száma tavaly rekordot döntött: a 17 800 eset 23 százalékát idős ember követte el, ezzel megközelítették a fiatalkorúak rátáját. Az igazságügyi minisztérium éves jelentése példaként említ egy 76 éves nőt, aki miután elveszítette szüleit, hosszú évek óta tolvajlással küzd az elmagányosodás ellen.
A japán főváros hatóságai közmunkára, illetve önkéntes munkára fognák a tolvajokat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását