Pénzért engedné vécére az utasokat egy légitársaság
2009. február 28. 11:00, utolsó frissítés: 11:00
Vécéhasználati díj bevezetését tervezi járatain az egyik leghíresebb fapados légitársaság. Az írországi cég vezetése pénzbedobó automatákat szereltetne a mosdók ajtóira a repülőgépeken.
"Már korábban is gondoltunk erre, és most újra fontolgatjuk" - nyilatkozta pénteken Michael O'Leary, a Ryanair főnöke, akit vélhetően a 2008. negyedik negyedévi jelentős veszteség ösztönzött találékonyságra. A társaság korábban is igen kreatívnak bizonyult a plusz összegek fizettetésében.
A repülőjegyen felül külön kell fizetni egyebek között a helyfoglalásért, vagy ha az utas egynél több csomagot, vagy valamilyen sporteszközt (például egy teniszütőt vagy horgászbotot) szeretne magával vinni. A múlt héten pedig bejelentették, hogy hamarosan felszámolják valamennyi repülőtéri beszállópultjukat és az utasoknak az interneten kell majd becsekkolniuk a járatokra.
A vécéhasználati díj 1 fontnak megfelelő összeg lenne, és O'Leary szerint nem okozna kényelmetlenséget az utasoknak. "Nem hiszem, hogy társaságunk története során bárki is egy fontnál kevesebb készpénzzel lépett volna Ryanair-gép fedélzetére" - mondta a cégvezető a BBC brit közszolgálati televízióban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását