Két helyet is elfoglalhatnak Kanadában a kövér utasok, döntött a bíróság
2008. november 22. 12:30, utolsó frissítés: 12:30
Egyetlen jegy áráért két ülést is elfoglalhatnak a túlsúlyos utasok a kanadai belföldi légi járatokon - döntött a kanadai legfelsőbb bíróság.
A pert három kanadai légitársaság kezdeményezte - sikertelenül. A legfelsőbb bíróság még csak meg sem hallgatta újabb fellebbezésüket, így az "egy utas-egy jegy" álláspont diadalmaskodott az "ahány hely, annyi jegy" politikán. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását