2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Második helyen állnak a románok az alkoholfogyasztás terén

2008. június 23. 11:03, utolsó frissítés: 11:06

Élen járnak a románok az alkohol-fogyasztás terén: második helyezettek lettek Európa-szerte – derült ki egy felmérésből, amely a konyhapénz felosztását elemezte.


Az Európai Bizottság felméréséből kitűnik, az első helyet az írek foglalják el, ők a 1,2 százalékos összeurópai átlaghoz képest költségeik 4,1 százalékát, a románok pedig 2,3 százalékát költik szeszes italokra. A toplista harmadik helyét 2,2 százalékkal a litvánok foglalják el.

A britek csupán 1,4 százalékot, míg a németek 1,4 százalékot fordítanak italra. A spanyolok, az olaszok és a portugálok isznak a legkevesebbet, a költségvetésük kevesebb mint 1 százalékát költik erre a célra.

A felmérésből emellett az is kiderült, hogy azokban az államokban, ahol a legtöbbet költenek szeszes italra, az orvosságokra és ruhákra fordított összegek sokkal szerényebbek, mint az unió átlag-háztartásában.

Ebben a témában az EU-ban legutóbb 1999-ben készítettek felmérést, ezelőtt 9 évvel is az írek vezették a listát. (libertatea)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS