A románok dolgoznak a legtöbbet
2007. október 25. 10:16, utolsó frissítés: 10:16
Utolsó helyen állnak a románok a szabadnapok számát tekintve az Európai Unióban. A Mercer cég által készített felmérés szerint évi 28 szabad nappal (amelybe a fizetett szabadság és a törvényes ünnepek tartoznak bele) a románok a britekkel és a hollandokkal osztják meg az utolsó helyet.
A legjobban a finnek állnak, akik évente 44 napot lazsálhatnak, utánuk pedig a franciák és litvánok következnek 40 nappal. Ugyancsak a lista végére kerültek az írek és belgák 29, illetve 30 nappal. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását