Mivel etetnek be? Kajacsomagolás-teszt
Fülöp Noémi, Kassay Réka 2008. augusztus 22. 10:18, utolsó frissítés: 2008. augusztus 21. 22:52Ha az elkészített étel köszönőviszonyban sincs a csomagoláson látható fotóval, ne gondold, hogy rossz szakács vagy.
De hát ki is venné meg a mirelit cordon bleut, ha a valódi színekkel, kissé odaégetve prezentálnák, ugyanannyi sajttal és sonkával, amennyit ténylegesen tartalmaz? A kajafotózás pedig külön tudomány, a maga néha meglehetősen gusztustalan trükkjeivel (erről bővebben a szövegdobozban).
Persze, hogy senki nem azért veszi meg a kajákat, mert hisz abban: úgy fog kinézni, ahogyan a csomagoláson látható. De azért titokban, tudatalattija mélyén talán mindenki reménykedik: hátha most az egyszer, véletlenül olyan lesz a kaja, mint a fotó, amitől előzetesen beindult a nyáltermelése.
Talán a lelkünk rejtett zugaiban ilyen meggondolás vezetett, amikor kiválogattunk egy bőséges kosárra valót a szupermarketek polcain található, előre elkészített vagy félkész kajákból – azért, hogy szembesítsük a csomagoláson szereplő fotót a valósággal.
Tonhal-saláta makarónival és zöldséggel: a konzervről életrevaló borsók és paprikák mosolyognak, hófehér makarónival, ami mögött szerényen bújik meg némi tonhal. Eleve élünk a gyanúperrel, hogy a doboz azért némi mártást is rejt, és csak reménykedhetünk abban, hogy a többi összetevőt nem tengeralattjáróként úszkálva találjuk a szmötyiben.
Kiderül, előítéletesek voltunk: bár első pillantásra csak egy nagy bog tonhal köszön szembe, alatta a fotón látható arányban található a zöldség és makaróni, és a mártást sem vitték túlzásba, bár az egész színe kissé fakóbb. Az íze enyhén savanykás és pikáns, egyértelműen finom.
Grízgaluskás zacskós leves: az első átverés az összes porlevesre érvényes – ha a zacskón három személyes adag szerepel, legfeljebb két személy lakik jól belőle. Ha pedig két személyről szól a fáma, jól fel kell önteni vízzel, hogy elég legyen, ami viszont az íz rovására megy.
Ez be is igazolódik, 750 milliliter levesből legfeljebb két fogyókúrázó, fogpiszkáló-alkatú leányzó ebédelhet meg, pedig a tasakon 3 személyt ír. A grízgaluskák mérete a fotón szereplőnek fele, sokkal kisebbek a zöldségek is, de legalább a színe ugyanolyan sárga. Az ízére kár sok szót vesztegetni, csak a megszokott zacskós leves.
Zacskós leves sok laskával: ők nem hazudnak, az, hogy a zöldségek csak diszkréten körülveszik a tányér laskát, már jelzi, hogy egyéb összetevőkre nem érdemes számítani.
A tasakban valóban csak laska és fűszerpor, illetve -olaj rejlik. Az adag emberes, eleve 300-350 ml víz szükségeltetik hozzá, és a sok laska miatt laktató is. Íz terén viszont nem ér fel a galuskással, pontosabban, meglehetősen ízetlen. De ha az ember nagyon éhes, vagy nagyon kevés a pénze, éppen jól van.
Mirelit pizza: itt aztán spóroltak a belevalókkal. A paradicsomot és sajtot csak megmutatták neki, a bébigombák félénken tömörülnek a közepe táján, és hoppá, csak nem megtaláltuk az egyetlen darab sonkát?
A tésztája nagyon vékony, ami egyrészt jó, mert ilyennek kell lennie egy igazi pizzának, másrészt nem jó, mert emiatt az egész túlzottan olajos, még úgy is, hogy az alája kerülő zsiradékkal nagyon csínján bántunk. Az íze viszont rendben van, csak lenne rajta egy icipicivel több sajt. Meg gomba. Meg sonka...
Indiai csirke: ezzel aztán nincs sok munka, cupp bele a serpenyőbe, párszor megkavarni, és már kész is. Hogyha viszont úgy akarod elkészíteni, ahogyan a zacskón írja, nagy valószínűséggel szénné égett pipihusi lesz az eredmény. Tizenkét perc sütés víz és olaj nélkül, ráadásul az utolsó hét percben meg sem kavarva a legjobb teflonban is jó eséllyel odakap.
Úgyhogy kap olajat és egy kis vizet is (ami szósz-szerű ízévé lényegül át), és a kavarás is marad. Az illata isteni, a csirke-curry-zöldség-
fokhagyma-mazsola-ananász-alma-kardamom-fahéj stb. kombináció nagyon jól működik. Ugyan köszönőviszonyban sincs a fotóval, de a hasunkban már úgysem az esztétika számít.
Fokhagymás túrókrémmel töltött csirkegombócok: elsőre kellemes meglepetés, a zacskón olvasható „kb. 11 darab” után 13 van benne. Sütni könnyű, bár a javasolt elkészítési idő (kilenc perc) fele is bőven elég, hogy szépen átpiruljon – igaz, kiengedve került a serpenyőbe.
Az íze ennek is nagyon ott van, bár a töltelékből lehetne több is, nem egyébért, de az a lelke az egésznek. Viszont nem szívja meg magát olajjal, így még kihűlt állapotban is jó kis ropogtatnivaló marad. A csomagolás megint csak mondjon le.
Töltött keksz: kétfélével próbálkozunk, az egyik a drágábbik, külföldi licenc, a másik a fapados echte román termék. Ezeknél a krém mennyiségével szokott zűr lenni – magyarán, kevés. A drágábbikban kellemesen csalódunk: bár nem olyan egyenletes elosztásban, de nagyjából tartalmazza a csomagolás által sugallt vastagságú tölteléket.
Bár az íze a romániainak sem sokkal rosszabb, a krémmel ugyancsak szűkmarkúan bántak, egyes kekszeknél nem is látszik, hogy mi tartja össze a két felét.
Tejes szelet: ez egy korrekt cucc, a csomagolás sem hazudik (nagyot). Annyit kell tudni róla, hogy rekordidő alatt olvad, nem hiába a hűtőből vettük ki az üzletben. Jót vagy semmit, talán az egyetlen baja, hogy olyan kicsi.
Csokis kifli: a csomagoláson mindig szép, kövér kifliformája van, odabent meg valami fura alakú péksütemény szüttyög, ami ráadásul hámlik, mintha most szoláriumozta volna túl magát.
Érdekes az is, hogy a képen mindig sok csoki körül van egy kis kifli, odabent meg éppen fordított az arány. Az íze mű, bár a csokikrém az csokikrém benne, pont olyan, mint a dobozos változat. De olyan nagy dolog lenne legalább rendes félhold alakúra kanyargatni azt a péksüteményt?
Kapucsínókrémes tekercs: ha nyertest kell hirdetni a becsapós csomagolások versenyében, vita nélkül ez lesz az. Hol itt a szép tejeskávé-színű krém a képről? Oké, meleg volt és elolvadt, de akkor a tésztában kellene érződnie – viszont ott sincsen. (Eszébe jut erről valakinek egy vicc?)
A szomorú végkövetkeztetés, hogy kapucsínót csak nyomokban tartalmaz, amúgy jó az íze, nagyjából olyan, mint egy sima csokis kalács. De ha csokis kalácsot akartam volna enni, akkor azt veszem le a polcról.
Vakondtúrás-torta: ettől a képtől egy tégla is nyálazni kezd. A kavarós résztől kissé fázunk, de meglepően könnyen összeáll, semmi csomó, semmi csiriz. A sütéssel sincs gond, érdemes mellette maradni, seperc alatt kész van. Utána az érdekes része jön, lehet tésztát morzsolni (az lesz a tetején), jó muri.
A gond a krémmel van, túl kevés és túl hab-állagú, azokra a valamikori Habos (Spumos) nevű, rózsaszín habarcsból álló cukrászdai sütikre emlékeztet. Az íze viszont korrekt, enyhén banános, ami passzol a mélyébe rejtett valódi banánokhoz (banán amúgy nincs a dobozban, ezt jól láthatóan jelzik is). A tészta omlós és csokis, az egész együtt finom, és a többi versenyzőhöz képest nem is csaltak olyan nagyon a fotóval.
A végére nem vagyunk túl csalódottak,
egyetlen ehetetlen kaját sem sikerült produkálni, és a legtöbb esetben a csomag-tartalom eltérés is belefért az általunk elképzelt hibahatárba. Kérdés azonban, mennyire okés az, hogy az ember kivétel nélkül minden kaja esetében előre számol azzal: nem azt kapja, amit ígértek neki?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
