Tunézia inside
kérdezett:Bakk-Dávid Tímea
2008. április 25. 11:10, utolsó frissítés: 2008. április 24. 18:12
Virágzó turizmus és rendőrállam: a civil rendőrök a turisták számára észrevétlenek, csak a helyiekre vagy az algírokra szállnak rá. #b#[interjú]#/b#
Sinka László Tunéziában idegenvezetősködik. Egy hotel-hallban, Yasmine Hammametben beszélgetünk, éppen “szabadnapos”. Szovátai, angoltanárként dolgozott Romániában, “de tudod, a fizetések...”, magyarázza, hogy miért hagyta ott a tanügyet. Angolul, franciául beszél a románon és a magyaron kívül, de arabul is kezd tanulgatni.
>> Tunézia, az ezer szálloda földje >>
Miért választottad azt az opciót, hogy külföldön dolgozz?
Sinka László: – Véletlenszerűen kerültem ide. A lehetőség keresett meg engem, ez a történet egy szerencsésebb változata. Volt itt egy barátom tavalyelőtt, vissza akarták hívni, de nem tudott jönni, s ő ajánlott be maga helyett. Azt sem tudtam, hol is van pontosan Tunézia. Hívtak, s rá egy hétre itt voltam. Az volt az utolsó tanév, amikor tanítottam, öt év után úgy gondoltam, abbahagyom – voltak átmeneti állásaim, voltam közben Franciaországban is, s oda készültem vissza, de a tunéziai ajánlat hamarabb jött.
Mi volt az első benyomásod az országról?
Kicsit durva volt, mert megérkeztem a szállodába, amelyikről azt mondták, ott lesz a szállásom: másfél órát kellett várnom, hogy leellenőrizzék, ki vagyok. Abszolút szigorúak a biztonsági előírások. Több oka van ennek.
A Tunéziai Köztársaság úgymond demokratikus ország, de nagyon odafigyelnek az ilyen dolgokra: kik jönnek, milyen céllal stb. Jó, nem európaiakról vagy más kontinensekről érkezőkkel van gondjuk, hanem a szomszédokkal. Az algírokkal például, akik inkább problémát jelentenek. Onnan nagyon sok úgynevezett “kisebb terrorista” kerül ki.
A szállodákban megszokott dolog, hogy időnként bejön a titkosrendőrség, és lekéri a vendégek adatait. Arra figyelnek, hogy a környező országokból vannak-e bejelentkező emberek. Nyáron rengeteg szállodában volt hasonló – ezt így mondanánk – razzia, megérkeznek, és tényleg mindent akarnak tudni.
A turistákkal, akik utazási irodán keresztül érkeznek, egyáltalán nem foglalkoznak. Csak a szomszédokkal, meg a tunéziaiakkal is. Bejön valaki a szállodába, befizet, rögtön megkérdezik, hogy miért jöttél. Ide például, Yasmine Hammametbe két helyen lehet behajtani, és mindkét helyen vannak ellenőrzőpontok. Bárki jön be bárhonnan, megállítják és leigazoltatják. Kivételek persze a reptérről érkező buszok. Turista, szervezett turistaút – az teljesen más kategória.
Ezt is ki lehetne azért játszani, ha valakinek ilyen szándékai vannak... Elmegy Romániába, befizet egy szervezett turistaútra, eljön repülővel...
– Eleve probléma kijutni az országból bárkinek. Ha valaki el akar menni külföldre, erre inkább diákként van lehetősége, különböző országok ugyanis fogadnak biozonyos számú egyetemistát Tunéziából, ösztöndíjjal. Vagy még olyan emberek tehetik ezt meg, akiknek megvan rá az anyagi fedezetük. Ez azt jelenti, fel kell mutatni egy bizonyos összeget bankszámlán, ez a biztosítéka annak, hogy az illető visszajön. Hogy mekkora ez az összeg, nem tudom, nincs megszabva, ez ott helyben derül ki. El kell menni a konzulátusra, megvan a procedúra. Nekem volt egy ismerősöm, aki szeretett volna utazni tavaly decemberben, és egyszerűen nem sikerült neki. Azt mondták, hogy nem, és ennyi.
Nincs bezártságérzése emiatt a helyieknek?
– Bezártságérzésük nem lehet, mert rengeteg turista jön...
Igen, de ők nem tudnak elmenni sehová.
– Ezt így nem mondanám... persze szeretnének menni, jó lenne, ha el tudnának menni, de azért ez nagy kompenzáció, hogy úgymond találkozhatnak más emberekkel. Mi sokszor mondjuk a helyieknek, nehogy azt gondolják, Európa az egy olyan szuper hely. Sokan el akarnak ugyanis menni Európába, mert ott jobb az életszínvonal. Mert abból indulnak ki, hogy milyen emberek jönnek ide. De aki eljön nyaralni, az azért eljön egy kis összeggel, és azt itt is hagyja. Azt hiszik, minden európai ilyen. Mondom nekik, nem ilyen ez, nyugodjatok meg, hiszen ha ott nem dolgozol, éhen halsz. Itt viszont más. Öt dinárból (kevesebb mint 3 euró) már jót lehet kajálni, eszel-iszol, otthon megnézem, ennyiből mit veszel.
Mitől lesz valakiből jó idegenvezető?
– Voltaképpen előképzettség nem szükséges. Elsősorban rátermettség kell. Kijössz, és kiderül egy-két hét után, hogy tudod-e csinálni vagy sem. Meg a nyelvek, persze. Angol kötelezően, de jó, ha franciául is tudsz, mert sok olyan szálloda van, ahol nem beszélnek angolul, csak franciául. Délebbre főleg franciául beszélnek a helyiek.
Arra gondolok, hogy nem elég egy idegenvezetőnek eldarálnia az infókat egy-egy nevezetesség kapcsán, valamilyen szinten a csoportot is össze kell fognia, más dolgokra is figyelnie kell...
Terméeszetesen a nap 24 órájában telefonon hívhat a vendég és ennek mi örülünk.– Amúgy erre íratlan szabályok vannak, mindenki rád bízza. Megteheted, mint egyes kollégáim, hogy lakást bérelnek és a szállodában nincsenek ott, tehát valóban csak akkor találkoznak a vendégekkel, amikor érkeznek, illetve a szállodában első nap, amikor elmondják, merre lehet menni, mit lehet megnézni. A hét folyamán még egy találkozó alkalmával lehet neki feltenni kérdéseket, s ennyi.
Viszont az olyanoknak, mint én, akik szállodában vagyunk elszállásolva, több lehetőségünk van: nekem ha van száz vendégem, akkor időnként leülök mindenkivel, van, akire nem jut idő, van, aki nem is igényli...
S olyankor lehet bármit kérdezni tőled?
– Persze, ilyenkor, mivel a szezon még nem indult be, s kevés vendégem van, azt ajánlom nekik, a recepción tudják a telefonszámomat, s bármikor hívhatnak. Olyan esetben, ha pl. egészségügyi problémája van a vendégnek, kórházba kell menni, nem beszéli a nyelvet, természetes is, hogy nem hazatelefonál, hanem az idegenvezetőnek.
Mi volt a legérdekesebb sztorid, amióta itt dolgozol?
– Az idegenvezetők a helyiekhez képest sokkal jobb helyzetben vannak. Azt lehet mondani, “uracskák” vagyunk mindannyian. Emiatt rendkívüli dolgok nem történnek velünk, erre vigyáznak. Abban a pillanatban, amint kiderül, idegenvezető vagyok, már rögtön tartják az öt méter távolságot. A vendégekkel megesett sztorikról inkább nem beszélnék... előfordult, hogy történtek lopások, de az esetek többségében turista volt a tettes, aki a társától, sőt ismerősétől lopott.
Nagyon kevés eset volt, hogy egy alkalmazott, pl. a szobalány tulajdonított volna el valamit. Sőt, az alkalmazottak néha aggályosan becsületesek – az is megtörtént, hogy a szobalány a borravalóként hátrahagyott nyolc dinárt leadta a recepción, úgy kellett aztán utólag rátukmálnom.
Egyik szállodában a biztonsági főnök azt mondta, bármennyire is durvának tűnik a dolog, miután minden alkalmazottat leellenőrzött, kénytelen a vendégek között keresni a tettest. És megtalálták az ellopott videokamerát az egyik turistánál.
Minden szállodában van több biztonsági ember, azon kívül meg civil rendőrök, akiket nem veszünk észre, de akik főleg szezon ideje alatt figyelik a szállodákat. Ez egyébként jó dolog: azért vannak ott, hogy figyeljenek, vigyázzanak ránk. Ez a legfontosabb.
Nem arról szól, mint annak ideján nálunk, '89 előtt, persze itt is szeretnek mindenről tudni, de itt semmiképp sem úgy figyelnek meg, hogy az zavarjon. Itt főleg a helyiekről szeretnek mindent tudni, pont azért, hogy ne legyen lehetőségük zavarni a turistát. Egy olyan országban, ahol a turizmusra épül minden, elég egy incidens, hogy tönkretegyen mindent.
Ahogy az osztrákokkal is történt... azóta is minden érkező vendégem azt kérdezi, mi is történt valójában. Elmondom nekik röviden, hogy felelőtlenek voltak, ennyi az egész. Csoport nélkül, idegenvezető nélkül, csak úgy elindulni a semmibe, s ott kószálni, még nem is autóval voltak, ezt így nem lehet. Ezért nem vállal senki felelősséget.
>> Maliban tartják fogva az elrabolt osztrák turistákat? >>
Többféle elmélet létezik, hogy hol történt az egész. Sokan azt mondják, átmentek Líbiába, ami már eleve nagy hiba, mert a közbiztonság ott nem jó. Líbiától indultak el nyugatra, Mauritániába, ami Algéria déli részével határos, ott aztán tényleg bármi történhet, s állítólag ott tűntek el. Hogy Matmatában tűntek volna el... az én szememben ez azért gyanús verzió, mert nincs is közel az algír határhoz.
A tanulság tehát, hogy be kell tartani a biztonsági előírásokat, mindenképp utazási irodán keresztül kell jönni, amúgyis így a legolcsóbb. Menetrendszerinti járattal többe kerül ide eljönni. Minden külföldi utazási irodának van egy partnerirodája Tunéziában, így működhetnek a repülőtársaságok, a kirándulásszervezés, minden.
Az ország politikája az, hogy attól az embertől kezdve, aki kapálja a szőlőt, a szállodaigazgatóig mindenkinek jut egy kicsi abból, amit a turista idehoz. S ez így nagyon jól működik. Ez a lényeg az egészben.
A szállodák mekkora arányban vannak magán- és állami tulajdonban?
– Mostanában nehéz ezt megállapítani. A szállodaépítésben gondolkodó tunéziai állampolgár a beruházás összköltségének 30 százalékát kell felmutatnia, a többit az állam biztosítja, de ennek fejében azt a százalékot meg is tartja mint tulajdonrész. Ha külföldi akar beruházni, több önrészt kell felmutatnia, de így is kézben tartja az állam a beruházást, ezzel kizárva annak a lehetőségét, hogy bárkinek el lehessen adni az illető turisztikai létesítményt, legyen az szállodalánc, étteremlánc vagy bármi. Az utóbbi két évben egyébként egyre inkább kezdik felszabadítani a telekvásárlást, szállodavásárlást. A kisebb létesítmények, kávézók, éttermek pl. teljesen magántulajdonban vannak.
Kapitalizálódik az ágazat?
– Annyira azért nem fog, mint Európa akármelyik országában. Az ki van zárva. Még mindig figyelnek arra, hogy a többségi tulajdon az övék maradjon. Tény, hogy az elnöki családnak nagyon sok minden a kezében van, pl. az import. Szállodák, utazási irodák is vannak a tulajdonukban. És persze mindenen rajta tartják a szemüket. Ahogy egy étteremtulajdonos barátom szokta mondani, itt minden jó, minden szép, mindaddig, amíg nem politizálunk. Amint elkezdtél politikáról beszélni, lehet hogy felhívnak telefonon, s figyelmeztetnek: ezt itt most jobb lenne abbahagyni.
Milyen itt a sajtó?
– Mindent a kormány diktál, televíziótól megkezdve újságokig. Az elnököt kritizálni nagy hiba. De azért nincsenek olyan vadregényes történetek, hogy eltűnnének emberek. De félnek a hatalomtól, megszorítások vannak minden szinten, perbe foghatnak bárkit, és a perek elhúzódnak... de az, aki dolgozni akar, keresni akar, az megteheti. Ha van végzettsége, beszél nyelveket, akkor van lehetősége elhelyezkedni, van lehetősége emelkedni a szamárlétrán.
De a turizmuson kívül más nem igazán van...
– Hát a mezőgazdaság, az egy nagyon fontos terület. Bár több mint 70 százalékban turizmusról szól az ország, a zöldségtermesztés és állattenyésztés nagyon fontos. Arra törekednek ugyanis, hogy minden, ami az éttermekben, szállodákban az asztalra kerül, az lehetőleg helyi termék legyen. Pontosan azért, hogy a kis embertől a nagy emberig mindenki jól járjon.
Ha importálnának, az árak emelkednének. Akkor mindjárt nem 100 eurós, hanem 400 eurós kirándulásról beszélnénk, és ezt meg nem akarják, mert kevesebb turista jönne. Itt a tömegre mennek rá. És a helyi termelőknek felkopna az álla.
Mi az oka annak, hogy a szállodán kívül a kisebb kávézókban, szórakozóhelyeken kevés helyen lehet alkoholt fogyasztani?
– Magas az adó az alkoholfogyasztásra, voltaképpen a legmagasabb. A helyiek nem is nagyon fogyasztanak, a vallás miatt, ugye.
Mondták nekem is többen, hogy nem isznak, legfeljebb néha egy kis bort...
– Szoktak azzal viccelődni, hogy ha lemegy a nap, akkor Allah nem látja. Vagy az olajfa árnyékában sem látja.
Az egyik kávézóban hatvanas éveiben járó fehér nő huszonéves helyi pasival távozott összeölelkezve, a tunéziaiak, akik ismerték őket, azt mondták, férj-feleség... Mennyire gyakori az ilyesmi? Igaz, amit mondtak, hogy a gazdag fehér nők idejönnek fiatal férjet fogni?
Nem mondható gyakorinak, de a második része igaz. Minden olyan országban, ahol a turizmus a húzóágazat, ez a jelenség, a prostitúció különböző formái is előfordulnak.
S erre a területre mekkora befolyást gyakorol az állam?
Abszolút diszkréten kezelik, nincsenek reklámok, nem úgy, mint mondjuk Csehországban, ahol vannak olyan panziók, hogy befizetsz egy összeget, s abban benne van a sztriptíztáncos és... és egy az egyben minden benne van. Itt megérkezik a turista, találkozik valakivel, s működik vagy nem – az egész témáról nem beszélnek. Ezt mindenki saját maga oldja meg, lemegy a partra, s éppen talál valakit, aki kapható a dologra. Egyszerű az egész, sima ügy.
Ha egy pasi akar nőt, elmegy a diszkóba. Rájön ott saját magától, nem kell ahhoz idegenvezető, hogy a közvetítésben istenőrizz részt vállaljon. Ez azért ki van zárva. Jó, persze, felkészítjük a turistát arra, hogy mi az, amire oda kell figyelnie. És ami mindenre érvényes: hogy soha ne ugorjon bele egyből, elsőre az üzletbe. Jó példa erre a bazár. Ott sem szabad már első alkalommal az első vásárba belemenni, mert biztos sokkal többet fizetünk, mint amennyit kellene.
Volt olyan eseted, hogy a turista nem volt akihez forduljon ilyen ügyben, és téged keresett meg? Vagy utólag valami gondja volt, felvitte a nőt, de nem azt kapta, amit akart...
– Először is, a szállodaszobába tilos csak úgy valakit felvinni. Erre nagyon odafigyelnek. A másik: ha van valaki, aki ilyesmiben gondolkodik, annak mi nem segítünk. Ez ki van zárva. Ezután, ha bármilyen kellemetlensége származott belőle, az a saját problémája. Kórházba került, vagy éppen elveszítette a repülőjegyét – ott már beavatkozunk mi is, de hogy mit csinált a nap 24 órájában... ilyen dolgokba nem szólunk bele, az már azért durva lenne.
Nagyon sok vendég kérdez erről egyébként, van olyan, hogy leülünk, megbeszéljük négyszemközt, hogy mégis, legyen valami információja, hogyan működnek a dolgok, legyen felkészülve. De ez messze nem arról szól, hogy veszem a telefonomat és rendelem a lányokat vagy akár a fiúkat... (nevet)
Utazási irodánként átlag hat idegenvezető dolgozik. Három romániai iroda van, szezonban mintegy 15 idegenvezető dolgozik romániai csoportokkal. Ezek közül párat csak a szezonra alkalmaznak, három-négy hónapra. Az állandó emberek száma 7-10.
El tudod képzelni, hogy itt éld le az életed?
– Azt sem tudom még, mennyi ideig akarom ezt csinálni. Ebből kiindulva ki van zárva az, hogy itt maradjak végleg. Sokan azt mondják, ez a munka olyan, hogy lehet csinálni öt évig, hat évig. De van, aki itt van már kilenc éve. Ezt nem lehet kiszámítani.
Nem fárasztó ez a “civilizált nomád” életmód, egyik szállodaszobából a másikba, s gyakorlatilag annyi cuccod van, amennyi egy utazótáskában elfér? Nem hiányoznak a személyes tárgyak, az állandó lakhely?
– Dehogynem. Minden hiányzik, ami otthon van, a kutyám is, Jimmy. De ahogy mondtam, erre valamilyen szinten születni kell. Szeretni kell ezt az életmódot, hogy folyamatosan pörgésben vagyunk, mozgásban. Aki ezt az életmódot szereti, annak jó ez a munka.
Nem nyolcórás meló...
Nem, ahogy számoltam, olyan 12 órás szokott lenni általában. Nincsenek határok, nem vagyunk fix munkaidőhöz kötve, ha este tízkor van kérdése a vendégnek, akkor nem mondhatom azt, hogy lejárt a munkaidő, s bezárt az iroda. Van telefonom, a táskám az irodám.
Amíg Monastirből ide, Hammametbe ér a reptérről a busz, másfél óra: be nem áll a szám. Van olyan helyzet, hogy el akarok mondani bizonyos dolgot, de közben rákérdeznek valami másra, és kimarad. Az utóbbi időben ezért az a módszerem, hogy témakörökre osztom az infókat, s amint befejezek egy nagyobb egységet, megkérdezem, ezzel a témával kapcsolatban van-e valami kérdés. Általában síri csend, ilyenkor bedobom, hogy ez azt jelenti, hogy minden tiszta és világos, vagy épp ellenkezőleg? Szerencse eddig mindig azt mondták, minden rendben.
Akkor ez hasonlít kicsit a tanárkodáshoz.
– Persze. A turista is olyan, mint a kisgyerek: mindent meg kell mondani neki. Mivel rengeteg olyan ember van, hogy először van itt, tényleg mindent a nulláról kell kezdeni. Pl. hogy néz ki a tunéziai dinár. Hátraküldök a buszban néhány pénzdarabot, nézzék meg. Sajnos előfordul, hogy csak fele érkezik vissza, de hát ez van... (nevet)
A legfontosabb, hogy amikor hív a vendég, valamilyen szinten örülni kell, hogy szükség van rám. Így kell ezt felfogni. Amikor ez már nem működik, akkor mondom azt, hogy odébbállok, befejezem, mert ezt képmutatással nem lehet csinálni. Lehet egy-két hónapig, de aki nem szereti, az egy életen keresztül nem tud hazudni az embereknek. Leülsz az emberekkel beszélgetni, a szemébe nézel, és tudják, hogy ez is csak egy jöttment. Ezt így nem lehet csinálni, legalábbis szerintem. Hogy ki az, aki mégis ezt teszi, nem tudom, s nem én vagyok az, aki megítéli.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
