2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az öt legtutibb dolog Nagyváradon

Dunai László, Kudor Emese 2011. október 20. 14:59, utolsó frissítés: 2011. október 21. 08:42

Gyors internet, a tűzoltótorony, vagy a kávéillat a Sas-palotában. A futottak még kategóriában egy automata öntözőberendezés is helyet kapott a teljesen szubjektív listánkon.


Mi az a néhány dolog, ami miatt az erdélyi városok lakói úgy érzik, érdemes ott élni? Erre a kérdésre keressük a választ, elsőként Nagyváradon.

Tudománytalan közvélemény-kutatásunk során nagyváradiakat kérdeztünk arról, hogy mi az öt legjobb dolog a városukban. Abban biztosak voltunk, hogy az emblematikus épületnek számító Sas-palota benne lesz a topban, de azért meglepő opciók is felmerültek.

Nagyváradi top 5

5. Az Oberon Csőszínház (régebben Partium Színpad), ahol mindig kísérleteznek valamivel. A Partium Színpad megalakulásának kapcsán mindenképpen meg kell említeni a Szigligeti Társulat keretében közel négy éven keresztül működő Színitanodát. A tanoda 1998 decemberében jött létre a tagozat vezetőségének kezdeményezésére, és tulajdonképpeni célja a társulat külső munkatársainak előképzése volt.


Ennek keretében három éven belül olyan tehetséges csapat alakult ki, hogy 2001-ben a tanoda már saját produkcióval (Goldoni: Különös történet) gazdagította a magyar társulat évadját. Sajnos a tanoda további működéséhez a pénzforrások elapadtak, és az oktatás megszűnt.

2002. februárjában a csapat függetlenségre kényszerülve Partium Színpad néven mutatkozott be, és azóta is szállítják a stúdió-előadásokat, például A kis herceget vagy A vágy villamosát.



4. Az egykori tűzoltótoronyból az egész város látszik. És a jegyárus, ha másodjára mész, ingyen felenged (a tűzoltótorony a városháza mellett található torony).




3. A Sas-palotát átható kávéillat. A Sas-palota a jellegzetes váradi képeslapszereplő, a város talán legszebb szecessziós épülete. Jelenleg itt található a nagyváradi éjszakai élet központja, számos kávézó és klub vonzza ide a fiatalokat, reggel pedig nagyokat lehet kávézni a palota vitráliáin átsütő napfényben.

2. Nagyon gyors az internet, mert ez az RDS őshazája. Nos, igen, innen startolt a legnagyobb hazai internetszolgáltató, amelynek tulajdonosa Teszári Zoltán, aki, ha az urban legend igaz, fagyiárus dzsúdósból lett a leggazdagabb romániai magyar. Az RCS&RDS az egyedüli teljesen román tőkéből felépülő vállalat, amelyik helyet kapott a közép-kelet-európai régió legnagyobb 500 vállalata között, –a 453. helyen –.



1. A Posticum jazz-bárja és folyóirat-olvasója. Ez a kevéssé reklámozott hely rengeteg izgalmas dolgot nyújt. Kicsit ugyan messze esik minden fontos váradi csomóponttól, de érdemes ide ellátogatni.

Világszínvonalú jazz-estek vagy jazz-workshopok helyszíne, az éppen aktuális programot a Posticum honlapján lehet megnézni. A folyóirat-olvasóban sajnos – a pénzügyi nehézségek miatt – 2006 óta már csak kevés folyóirat jár, de az archívumban rengeteg érdekes dolgot lehet találni a Filmvilág, Balkon, Színház, ÉS, Eszmélet vagy akár a New Scientist lapszámaiban.

FUTOTTAK MÉG:

Körös-part. Ez azért nem került be a top 5-be, mert túl kézenfekvő lett volna. Azonban rengeteg megkérdezettünknek ez az egyik kedvenc találkahelye, ráadásul ezen a folyón található Várad egyetlen pontonhídja, amely már csak csütörtökig áll a helyén, mert lebontják.



Egyszerű antennával lehet fogni a Neo Fm-et. Sőt, a Class Fm-et meg a Tv2-t, az m1-et és az RTL klubot is. Ebből a szempontból a nagyváradiak mindig is kivételezett helyzetben voltak, a kommunizmus előtt született generáció is már kiskorától fogva tudta például, ki is Frakk, a macskák réme.

A Gomba, a domb, amelyről az egész város látszik. Egyik megszólalónk így jellemzi: „Tudom, stift, de a domb közepén van egy pad, ami mindenre jó, főleg este. A város is szép, meg ami a padon történik, az is szép.”

>> Nagyváradi lokálok a bloodymary.ro-n>>

A Cyrano cukrászda meggyes-mákos süteménye.

A Moszkva kávézó. Nehéz megtalálni, de Nagyvárad legkúlabb kávézójával van dolgunk. Ez egy must see a városban. Amolyan hippi pub a régi szecessziós tánciskola helyén.

>> Nagyváradi zenészek a Popsuli.ro-n >>

A Metrion Animációs Filmfesztivál, ami idén három animációs nap lesz. Ez jelenleg a legfontosabb filmes kísérlet a városban. Idén október 28-30. között rendezik meg.

Felejthetetlen élmény lehet, ha a Kanonoksor deszkapadlóján bringával végiggurultok, és élvezitek a hangot, amelyet visszavernek az oszlopok. Ez az épület szintén rengeteg képeslapon szerepel. De a környéken található a Petőfi-park meg a múzeumkert, ami tavaszi-nyári estéken tele van görkorisokkal és zsonglőrökkel.



A rendőrségen a személyi kivételekor sorszámot húzol és egy plazmatévén kiírják, mikor következel, közben pedig a Realitatea tv szórakoztat.

A Rulikowszki temető. Hogy miért? Arra válaszoljon egy megkérdezett: „Szeretem a temetőt. Hatalmas fák, csend, buja kert. Szeretem, mert egyszerre van jelen idő és időtlenség, élet és halál, a halottak csendje és a túlélők zaja. Jó itt sétálni, ha felejteni akarok.”

>> Nagyváradi emlékművek a lexikon.ro-ban >>

Az ócskapiac. De ide sorolhatnánk még egy halom jó ruha, bútor second-handet. Egy városban sincs annyi jó turkáló, mint Nagyváradon.

Kakukktojás, ez az e-mailben kapott válasz. Mi nem tudjuk értelmezni, hátha ti igen: "Az automata öntözőberendezés a December 1. parkban. Mint a filmekben. Minden értelemben."

Akik válaszoltak: Vetési Imola, László Réka, Tarsoly Normen, Lőrincz Boglárka, Mostis Gergő, Nagy Gábor, Hausmann Cecília, Kapalai Lóránt, Nagy Boglárka, Románszki Lóránd, Kozma Éva.

>> Nagyvárad adatlapja az Erdélyi Magyar Adatbankban>>




(A cikkben 2011. október 21-én javítást eszközöltünk: a Partium Színpad mostani neve Oberon Csőszínház)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS