Gálamérkőzés november 13-án Nagyváradon
Munkatársunktól 2010. november 11. 11:53, utolsó frissítés: 11:53A Nagyváradi Atlétikai Club centenáriumára szervezett gálamérkőzés egyik kommentátora #b#ifj. Knézy Jenő#/b# lesz. Az Eurosport és a Duna TV riporterével beszélgettünk. (#b#x#/b#)
A Nagyváradi Atlétikai Club centenáriumára szervezett gálamérkőzés egyik kommentátora ifj. Knézy Jenő lesz, akinek legendás édesapja Nagyváradon született. Erről is beszélgettünk az Eurosport és a Duna TV riporterével.
Mesélnél arról, hogyan lett belőled sportriporter?
− Lassan 15 éve kommentátorkodom, 1996-ban az atlantai olimpia ideje alatt kezdtem az Eurosportnál. Nagyon nem akartam ezt az egészet. Túl voltam egy súlyos sérülésen, addig aktív kosárlabdázó voltam. Nem tudtam folytatni a játékot, és ekkor mondta az édesapám, hogy próbáljam meg a kommentátorkodást. Azóta dolgoztam, vagy dolgozom az Eurosportnál, az MTV-nél, a TV3-nál és már négy éve a Duna TV munkatársa is vagyok, aminek nagyon örülök.
Előbb szóba hoztad édesapádat, aki éppen nagyváradi születésű. Neked milyen emlékeid vannak Nagyváradról?
− Emlékeim nincsenek, várakozásaim viszont igen. Még nem voltam ott soha, viszont nagyon várom már, hogy megnézzem apu szülővárosát. Azt tudom, hogy ő sem élt ott sokáig. Negyvennégy augusztusában született, és akkortájt nagyon sűrűn változtak a frontvonalak. Jöttek az oroszok, mindenki menekült, amerre tudott. Ha lesz rá időm, akkor kinyomozom, Nagyváradon belül hol, melyik házban laktak. Örülök, hogy végre eljuthatok a városba.
Évek óta figyelem a közvetítéseidet különböző sporteseményekről, és tudom, hogy történelemi témákban otthon vagy. Egy ilyen kezdeményezésnek milyen üzenete lehet? Mert ugye van már Európai Unió, schengeni határ, amelyeknek köszönhetően nyugodtan lehet utazni is.
− Mindenféle pátosz nélkül mondhatom, hogy volt egy ország, amely a XX. században több részre szakadt, nagyon sokan és sokat bántották, és rengeteg magyar a határokon kívül rekedt önhibáján kívül. Ráadásul ezekről a történésekről sokáig nem lehetett beszélni, megemlékezni, el kellett hallgatni. Örülök, hogy most van lehetőség arra, hogy végre beszéljünk róla, és hogy lehet találkozni a határon túli magyarokkal. Erre is tökéletes alkalom a NAC centenáriumának a megünneplése. Bízom benne, hogy a Nagyváradon élő magyarok közül sokan ott lesznek majd.
A magyar labdarúgásban hol kell, hogy legyen a helye az első vidéki bajnokcsapatnak?
− Mindenképpen fontos helyen, hiszen egy nagyon jó csapatról beszélünk. Amikor bajnok lett a NAC, a Ferencváros volt a második, és a Kolozsvár a harmadik. Üzenetértéke volt, hogy vidéki csapat nyert. Mindig is szerettem a kuriózumokat, például azt, amikor a Győr Rába ETO néven Verebes Józseffel bajnok lett, vagy azt, amikor a Körmend kosárcsapata végzett első helyen.
Milyen feladatod lesz? Ez azért fontos, mert a magyar rádiózás két leglegendásabb alakja, Szepesi György és Novotny Zoltán is ott lesznek a mérkőzésen.
− Ennek különösen örülök. Novotny Zolival már többször dolgoztam együtt, Gyuri bácsi pedig sokszor tisztelt meg azzal, hogy nyilatkozott nekem. Jóban vagyunk, többször volt benn nálam a műsoromban. Biztos, hogy nagyon jó lesz velük együtt dolgozni, valamint az is, hogy senkinek nem szabad komoly, szakszerű közvetítést várnia. A hangulatnak megfelelően − mivel hárman leszünk a klasszikus riporterállásban − ez egy beszélgetős, sztorizgatós, nosztalgiázós közvetítés lesz – kicsit más, mint amilyet megszokhattak a szurkolók a mostani televíziós sportműsorokban.
A Duna Televízióról köztudott, hogy a határon túli magyarok sorsa a szívügye. Mit jelent a csatornának egy ilyen esemény médiatámogatása?
− Ha kronológiai sorrendben haladunk, akkor nyugodtan mondhatom: a szervezők először engem kerestek meg, és akkor még nem is volt szó a Duna TV-ről. Amint letettem a telefont, elkezdtem azon gondolkodni, hogy a Duna TV-nek kevés jobban fekvő dolog van, mint a Nagyvárad centenáriumáról való tudósítás. Egyből felhívtam Riskó Géza főszerkesztőt, hogy kaptam ezt a felkérést, és nekünk ezzel az eseménnyel valamit kellene kezdenünk. Abszolút nyitott fülekre talált az ötlet, egyből felkerült az elnökségi szintre a lehetőség.
Címlapfotó: Pályi Zsófia/origo.hu
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását