2026. november 5. csütörtök
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Tízezer cikk a Transindexen

szerk. 2009. augusztus 14. 09:30, utolsó frissítés: 10:26

Az emberi agyban minden neuron tízezer másikhoz kapcsolódik. A Földön (kb.) tízezer madárfaj él. A tízezer dolog a zen-buddhizmusban azt jelenti: minden érzékelhető valóság. #b#[kommentekkel]#/b#



Ez itt a Transindex tízezredik cikkje. Ennek tiszteletére felleltároztuk, mit is írtunk kilenc-, nyolc-, hét- (és így tovább...) -ezer szöveggel ezelőtt.


Az ezredik cikk

Bara Gyula pénzügyi szakértő, volt munkaügyi államtitkár Újabb szó-reformok, kirakat-intézkedések című írása volt a bérterhek csökkentéséről, 2002-ben. A kormány éppen az tervezte, hogy öt százalékkal csökkenti a fizetésekre kivetett terheket, megszünteti a TB-járulék számítási alapjának szabott felső határt, és összevonja az összes társadalombiztosítással foglalkozó alapot.


Bara Gyula azt magyarázta el, hogy mi a gond ezekkel a tervekkel. És néhány mondata nagyon ismerősen cseng – akár ma is írhatta volna: “Ott tartunk, ahol nem egy elemző ecseteli: szó-reformok, kirakat-intézkedések, fogadkozások helyettesítik a célra figyelő és fegyelmezett kormánypolitikákat. Kormánypolitikák pedig nincsenek, mert a politikai elit legjobbjai a döntéshozásba igyekeznek. A döntés-előkészítés marad másoknak, az érdekelteknek, vagy senkinek.”


A kétezredik cikk

2003 december ötödikén színházigazgatók vitáztak Kolozsváron a készülő színház-törvényről – a beszélgetésről Sipos Zoltán tudósított. Az igazgatók úgy vélték, a színháztörvény többek között a színészekkel köthető rövid határidejű szerződések lehetőségét kellene tartalmaznia.


Emellett nagyobb autonómiát kértek pénzügyek terén, és javasolták, a régiség ne legyen szempont a színházi fizetések megállapításánál. De kiderült az is, a színészek lehetetlen dolgokat követelnek az igazgatók szerint. Például két szabadnapot minden héten (egy járt nekik, a másodikat viszont több napos szabad periódusaikban “kapták vissza”).


A háromezredik cikk

A Médiabefutó 2004-es irodalmi pályázatának nyertes írása, a 15 éves Papp-Zakor Ilka A szerelő című novellája. “...pokrócot terített a csapott vállakra, hokedlivel támasztotta ki a fáradhatatlan fejet, pihenjen a nyomorult, bemutatta neki az unokákat, néha bevitte neki a rádiót, ne unatkozzon, és, pontosan tizenhárom év múlva, halála előtt végrendeletében szigorúan meghagyta, hogy a háznak, amelyet a lányára hagyott, tartozéka a szerelő, és joga van ott tartozkodni, míg meg nem javítja a csövet.”

Pontok háborítása nélkül, szabadon áradó mondatok, mintha valaki sietősen, hadarva mesélne. Nehéz benne olyan szót találni, ami nincs a helyén – az ember sajnálja, hogy nem hosszabb az írás. Hátha Papp-Zakor Ilka azóta írt egy kisregényt a témából.


A négyezredik cikk

Kelemen Hunor valamelyik blogbejegyzése. Hogy melyik, sosem fogjuk megtudni, mert az éppen ügyeletes szerkesztő a blog főoldalára linkelt, ahová azóta számtalan bejegyzés felkerülhetett. Kelemen Hunor utolsó, augusztus 13.-i bejegyzése Băsescu álmáról szól.


Az ötezredik cikk

Szin Péter 2006 decemberében a román állampolgárok magyarországi egészségügyi ellátásáról írt – arról, hogy mi ingyenes, illetve miért kell fizetni (akkoriban gyakorlatilag mindenért kellett). Ennek kapcsán kitért az európai egészségbiztosítási kártya előnyeire is, amely az EU-ba való belépés után a romániai állampolgároknak is jár.


Az illető kártya számos (bár nem minden) egészségügyi költséget fedez az uniós tagállamokban, illetve Svájcban. Kiváltása (látszatra legalábbis) egyszerű, hiszen azóta Románia is EU-tagállammá vált. Itt kitölthető az igénylési űrlap, ha valaki mostanában utazást tervezne.


A hatezredik cikk

A Markó-Tőkés csúcs nem új találmány, már 2007 nyarán is volt olyan. A tét az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozása, illetve közös a EP-jelöltlista – azóta már tudjuk, hogy akkor nem sikerült dűlőre jutniuk. Két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy jó néhány újabb Markó-Tőkés csúcs után (amelyekből nem mindegyik jutott el a meghirdetéstől a megvalósulásig) idén februárban sikerült kiegyezniük. Pedig akkor már alig remélte valaki.


A hétezredik cikk

Niculescu Tóni Protokoll batyu kan-diplomatáknak – című írása olvasói levélként érkezett a Transindex szerkesztőségébe 2008 tavaszán. A cikk néhány hasznos tanáccsal szolgál leendő diplomaták számára, de a kívülálló is megtudhat belőle néhány érdekes részletet. Például ilyesmit:


“Ízelítő a kínai protokollfelállásból: a vendéglátó és a vendég párhuzamosan ül, a kettejük közötti asztalkán levő virágkompozíció pedig nem engedi egymásra nézni a tárgyalófeleket. Így ezeknek csak előre, a bejárati ajtóra és falra van rálátásuk, a szoba két oldalán levő székeken sorakozó delegáció tagjai között.”


A nyolcezredik cikk

A technika örödge miatt örökké homályban marad előttünk mibenléte. Csak annyit tudni róla, hogy a Sportoldal.ro-ról volt átlinkelve. Béke poraira.

A kilencezredik cikk

Sportoldal: a HC Csíkszereda a Sportclub csapatával játszott idén februárban, előbbi győzött, ezzel megnyerve a Mol-ligát. Timo Lahtinen, a HC Csíkszereda vezetőedzője azt nyilatkozta a meccsről: Ez a HC első nagy sikere, de meggyőződésem, hogy nem az utolsó. A bajnokság legjobb csatárának a HC játékosát, Mihály Árpádot választották meg.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS