Csoki hajtotta teherautóval Afrikába
2007. november 27. 12:35, utolsó frissítés: 12:35
Két környezetvédő "csoki hajtotta" teherautóval utazik Nyugat-Afrikába, hogy felhívja a figyelmet a zöld üzemanyagok szükségességére - olvasható a BBC News honlapján.
A 34 éves Andy Pag és a 39 éves John Grimshaw múlt pénteken kelt át a La Manche-csatornán komppal, útjuk Franciaországon, Spanyolországon át Marokkóba vezet, amelyet szintén komppal érnek el. Majd átkelnek a Szaharán, és végcéljuk Timbuktu, Mali híres és távoli városa Nyugat-Afrikában.
A több mint hétezer kilométeres utat négy tonna (80 ezer tábla) hulladékcsokoládéból kivont kakaóvajból készült 2000 liternyi bioüzemanyaggal szándékoznak megtenni.
Az utazás végén a teherautót és a rajta szállított berendezést - amely fáradtolajat alakít át üzemanyaggá - egy afrikai segélyszervezetnek adományozzák.(mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását