Csekkfüzetébe írta a követelését a rabló: most a hűvösön csücsül
2007. szeptember 13. 12:37, utolsó frissítés: 13:34
Saját csekkfüzetének egyik lapjára írta fel követelését egy bankrabló az Egyesült Államokban, minek eredményeként hamarosan már a rendőrségen ücsörgött.
A 27 éves férfi besatírozta ugyan a nevét a lapon, és úgy adta át az egész papírt a pénztárosnak. Így is ki lehetett azonban betűzni a nevet, ráadásul jó felvételt készített róla a biztonsági kamera. Mindezt utólag végiggondolhatta a rabló is, mivel önként feladta magát.
Zsákmánya egyébként 5 ezer dollár - 900 ezer forint - körül volt.(mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását