A tűzoltóknak kellett kórházba szállítaniuk egy kétszáz kilós tulceai nőt
2006. július 11. 13:09, utolsó frissítés: 13:09
A sürgősségi helyzetek felügyelőségének (ISU) kellett közbelépnie, miután a mentőknek nem sikerült elszállítaniuk egy lábtörést szenvedett tulceai nőt. A kétszáz kilós asszonyt az orvosok nem tudták kihozni a lakásából, ezért a tűzoltókat hívták segítségül.
Az ISU nyolc szakemberei először az ablakon próbálták kijuttatni a nőt, ám utólag muszáj volt kiemelniük sarkaiból az ajtót, és az így keletkezett nagyobb résen cipelték ki a sérültet.
A nőt kezelésbe vették az ortopéd osztályon, állapota jelenleg kielégítő. (libertatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását