Kiüti a Bratz a Barbie-t: a kislányok jobban szeretik a "nagyfejű" babát
2006. március 06. 11:20, utolsó frissítés: 11:20
Veszélyben a Barbie baba, a kislányok a kereskedelmi eredmények szerint ugyanis egyre inkább a nagyfejű, csibészes külsejű Bratzot választják.
A világ leghíresebb babájának eladási mutatói már 2003-ban is csökkentek, a 2005-ben azonban jelentősen – 13 százalékkal, vagyis 417 millió dollárral – esett vissza a gyártó Mattel cég forgalma. A visszaesés oka minden kétséget kizáróan a piacon 2001 óta jelen lévő Bratz baba.
A Bratz bábuk szándékosan aránytalan nagy fejükkel és túlméretezett szemeikkel a japán manga-képregények figuráira emlékeztetnek.
A Barbie a Bratz megjelenéséig a világ játékbaba piacának 90 százalékát uralta, a Bratz azonban néhány év alatt ennek 30-35 százalékát szerezte meg. 2005-ben ugyan még Barbie babákból adtak el többet, de karácsonykor már jobban fogyott a Bratz.
"Itt az ideje, hogy Barbie nyugdíjba menjen" – mondta Isaal Larian, a Bratzot gyártó MGA Entertainement igazgatója. A Barbie mindenesetre nem hagyja magát: 2002-ben piacra dobta a maga nagyfejű babáit, ám azok annyira hasonlítottak a Bratz-játékokra, hogy az MGA tavaly beperelte érte a Mattelt.
A Barbie-gyártó amúgy azt reméli, hogy a múlt héttől új külsővel piacra dobott Ken, Barbie párja visszahódítja majd a kislányok szívét. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását