Irányítótorony helyett manelet hallanak a román pilóták
2005. május 18. 13:40, utolsó frissítés: 14:38
Többször is panaszkodtak a romániai pilóták, hogy fülhallgatójukban az irányítótorony helyett az ismert manele nóták szólnak. A Távközlési és Információtechnológiai Főfelügyelőség (IGCTI) tegnapi közleménye szerint egyre nő a kalózrádiók száma, csak a múlt hónap folyamán 32 adót sikerült bemérni, többségük a fővárosban és környékén sugároz.
“A rádióadók nagyon veszélyesek is lehetnek. Már két alkalommal kaptunk bejelentést pilótáktól, akik a manele miatt nem tudtak az irányítótoronnyal kommunikálni”, tette hozzá az IGCTI igazgatója. (libertatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását