Barbie-baba is elnökjelölt lesz
2004. augusztus 16. 14:53, utolsó frissítés: 14:53
Női esélyegyenlőségi kampányba burkolva próbál újabb Barbie babákat értékesíteni a Mattel. Barbie ezúttal okos, öntudatos, autoriter, amerikai elnök és a világ ura akar lenni. Barbie is jelöli magát amerikai elnöknek, terveit és pártállását csütörtökön fedte fel New Yorkban, a Time Square-en, a Mattel bababoltjában.
Barbie kampányának fő sarkalatos pontjai a világbéke megteremtése, segíteni a szegényeken, valamint gondját viselni az állatoknak: ezt támogatói jelölték ki, előzetes felmérés alapján a barbie.com weboldalon. Marie C. Wilson, a nemzeti, párt-semleges White House Project alapítója és elnöke úgy véli, a Barbie kampány megmutathatja a lányoknak, hogy ők is képesek befolyásolni a világ menetét, sőt, még az elnökséget is.
"Barbie jelentős szerepet tölt be a lányok életében, és mi úgy gondoljuk, fontos arra biztatni a lányokat, hogy vegyenek részt a jövő irányításában, vegyék ki részüket a vezetésben." – mondta Wilson.
A White House Project fő célja, hogy elősegítse a nők részvételét a vezetésben, és ennek része a napokban indított Go Vote. Go Run. Go Lead. Go Girl. nevű kampány is. Ennek részeként a lányok elsajátíthatják a kampánytechnikák alapjait, információkat kaphatnak a női politikai szerepekről, a lehetséges vezetői szerepkörökről és kötelezettségekről. Az elnökjelölt Barbie-babákat kizárólag az Egyesült Államokban lehet majd kapni. (velvet)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását