Emil Boc önmagával pereskedik
2004. augusztus 03. 10:06, utolsó frissítés: 17:28
Saját magával áll perben Emil Boc, Kolozsvár polgármestere. A demokrata párti politikus kettős minőségben fog megjelenni a kolozsvári táblabíróságon: felperesként mint a Demokrata Párt Kolozs megyei elnöke, alperesként mint polgármester.
Boc ugyanis 2004 elején pártelnökként indított pert az akkor még Gheorghe Funar vezette polgármesteri hivatal ellen, amiért az nagyobb bért szabott ki a pártszékházra, mint amennyit jogosan lehetett volna. A polgármesteri hivatal ugyanis kereskedelmi célú helyiségként szabta meg a bérleti díjat, a pártszékházra viszont alacsonyabb bér vonatkozik.
Akkoriban Boc 112 milló lejt követelt vissza a városházától és első fokon meg is nyerte a pert, most viszont a városháza érdekeit védelmezve fellebbez. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását