Felmérés készül a gyerekek bántalmazásának társadalmi elfogadottságáról
2021. március 19. 19:48, utolsó frissítés: 19:48
A gyerekek joga sokféle módon sérülhet, és gyakran sérül is. Minden gyereket megillet az erőszakkal szembeni védelem, mégis a mai napig egymilliárd gyereket ér bántalmazás a világon. Romániában minden órában két gyerek válik bántalmazás, erőszak áldozatává: 2003 óta országunkban törvény szerint zéró tolerancia van a bántalmazás minden formájával szemben, mégis széles körben elfogadott a bántalmazás számos formája, a szóbeli bántástól kezdve az úgynevezett „nevelő célzatú” pofonig - kezdi közleményét a Caritas.
De mit nevezünk erőszaknak? Hol ér véget a fegyelmezés, és hol kezdődik a bántalmazás? Kihez fordulhatunk bántalmazás esetén? Az Egy pofon még nem a világ? című kutatás célja, hogy feltérképezze, mit gondol ma a romániai társadalom a bántalmazásról, és milyen lehetőségei vannak a közösségi gyermekvédelem megvalósításának.
Ahhoz, hogy széles körben tenni tudjunk a gyerekeket érintő bántalmazások ellen, fontos, hogy közös nevezőre jussunk a fenti kérdésekben, hiszen akkor van lehetőség a bántalmazás ellen fellépni, ha egyetértünk abban, mikor van szó erőszakról - érvelnek a közleményben.
Ennek érdekében csatlakozott a Gyulafehérvári Caritas a magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2021 tavaszán induló kutatásához. A kutatásban Románián és Magyarországon kívül további három ország: Albánia, Moldova és Szlovákia nonprofit szervezetei vesznek részt. A régiós kutatás célja, hogy szakemberek az eredmények alapján olyan javaslatokat fogalmazzanak meg a közösségek számára, amelyek növelhetik a gyermekek biztonságát és segíteni tudnak a helyi közösségeknek a gyermekekkel szembeni bántalmazás megelőzésében, felismerésében és kezelésében.
A kutatás első fázisa egy online kérdőív, amelyben felnőtteket kérdezünk meg a gyerekekkel szembeni bántalmazás formáiról. A kérdőív azt méri fel, hogy a társadalom mit tekint bántalmazásnak, kiket tartanak felelősnek annak kezelésében, vagy tudják-e, hová kell fordulni erőszak esetén. A kérdőív 2021. március 15. és április 30. között tölthető ki, 18 éven felüli felnőttek válaszait várják. A kérdőíves vizsgálat a tavasz folyamán egy, gyermekek véleményét feltáró online felméréssel, illetve a részt vevő országok egy-egy helyi közösségében megvalósuló fókuszcsoportos megkérdezésével is kiegészül. A kutatás eredménye a Gyulafehérvári Caritas weboldalán lesz elérhető. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását