Vigyen el az ördög! - Szent Paraszkiva ereklyéi előtt ilyeneket kívántak a rendőröknek a zarándokok
2020. október 14. 18:12, utolsó frissítés: 20:23
Több tucat ember tüntetett szerda délelőtt a jászvásári ortodox katedrális előtt, mivel nem tetszettek nekik a hatóságok által bevezetett járványügyi intézkedések, amelyek „akadályozták”, hogy a tiszteletüket tegyék Szent Paraszkiva, a katedrális védőszentje tiszteletére szervezett ünnepélyen.
Az összegyűlt hívő tömeg a helyszínre rendelt rendőröknek azt skandálta, hogy „Vigyen el az ördög!”, „Majd mind számolni fogtok!”, illetve „Le a diktatúrával!”. Egyes tüntetők agresszíven reagáltak a helyszínen lévő újságírók jelenlétére is, de néhány hívővel szemben is erőszakosan nyilvánultak meg – írja a News.ro.
Szent Paraszkiva ereklyéit a katedrális elé vitték, miután egy héten keresztül éles vitát folyatott az egyház a járványügyi hatóságokkal, hogy miként lehet megszervezni a zarándoklatot – mert értelemszerűen az idén nem lehetett az eddigiekhez hasonló módon megrendezni, és úgy sem, ahogy a hívek szerették volna. Így elmaradtak a külföldi meghívottak, mi több, csak a moldovaiak lehettek jelen.
A zarándokok számát is korlátozták, és a szertartást kevesebb egyházi személyzet mutathatta be, a hívek pedig az egymástól 2 méteres távolságra elhelyezett műanyagszékekről, illetve kivetítőkön követhették a szent eseményeket.
A járványügyi hatóságok intézkedésének értelmében az eseményen csak olyan személyek vehettek részt, akik a személyi igazolvánnyal tudták igazolni, hogy helyiek.
Fissítés: A sajtó beszámoló szerint a csendőrség beengedte azokat a papokat is, akik nem igazolták magukat személyazonossági igazolvánnyal, a képeken látszik, hogy egyáltalán nem figyelnek a kellő távolságtartásra és maszkokat sem hordanak.
A csendőrség egyelőre nem közölt semmilyen hivatalos információt az üggyel kapcsolatban.(News.ro, g4media.ro)
Nyitókép: doxologia.ro
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását