Szentek csontjait autókáztatták vasárnap az ortodoxok Bukarestben és Neamț megyében
2020. április 05. 22:14, utolsó frissítés: 22:50
Furcsa látványnak lehettek tanúi - a kijárási tilalom miatt azon kevesek -, akik például vasárnap Neamț megyében járkáltak az utakon, utcákon.
Ott vitték ugyanis az utakon Szent Paraszkíva ereklyéit. Mindezt azért, hogy a szent segítsen a koronavírus-sújtotta időkben.
A tett akár történelminek is felfogható, a szent maradványait ugyanis mindösszesen harmadszorra sétáltatják, egyébként Iași-ban vannak a központi ortodox katedrálisban. Egyszer már járták vele a vidéket a második világháború, majd az 1947-es nagy szárazság idején.
Az akciót a Moldvai- és Bukovinai Metropólia szervezte, teljes titokban, nehogy a hívek odacsődüljenek imádkozni. Az ereklyéket hordozó autó több településen is áthaladt, és sehol sem állt meg. Itt viszik például Németvásáron (Târgu Neamț).
Azonban nemcsak a Neamț megyeieknek jutott vasárnap kocsikázó ereklye: Dániel pátriárka pénteken engedélyezte, hogy Baszarabovi Szent Démétriosz csontjait vigyék körútra. Vitték is, a beszámolók szerint papok kísérték a csontokat, és minden nagy útkereszteződésben elmondtak egy imát, Isten segítségét, é a szent közbenjárást kérve a vírus ellen. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását