Ellopott egy tévét, így derült ki, hogy férfi a kecskéért és cukorért vásárolt feleség
2020. január 15. 16:04, utolsó frissítés: 16:04
Mohammed Mutumba ugandai imám is nagyot nézett, amikor kiderült a frissen vásárolt feleségéről, hogy valójában férfi. Az imám két kecskéért, két zacskó cukorért, egy doboz sóért és egy Koránért vásárolta meg magának a menyasszonyát, akit - állítása szerint - az utcán látott meg hidzsábba öltözve és egyből beleszeretett, majd feleségül is vett.
Az ifjú pár az esküvő napján Fotó: Daily MonitorAz imám azt állítja, hogy nem történt közöttük szexuális aktus, mivel az ara azt mondta, hogy menstruál és arra amúgy sem kerülhet sor egészen addig, amíg nem kapja meg a szülei örökségét.
Két hét boldog házasság után a szomszéd buktatta le a feleséget, mivel megvádolta azzal, hogy az a kerítésen átszökve ellopta a tévéjét. A rendőrségi kihallgatás során lepleződött le, hogy a magát Swabullah Nabukeerának kiadó csalót valójában Richard Tumushabenak hívják és egy 27 éves férfi.
Tumushabe a rendőrségen beismerte, hogy azért házasodott össze az imámmal, hogy megkaparintsa annak vagyonát. A házasság megkötésében pedig a nagynénje segédkezett neki, aki át is vette Mutumba imámtól a menyasszonyért járó fizetséget.
Az imám örülhet, hogy „tönkrement” a házassága és nem forgatták ki minden vagyonából, viszont le kellett mondania és nem tevékenykedhet többé imámként. (Daily Monitor/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását