Vilmos herceg igényt tart a trónra
2003. június 23. 10:37, utolsó frissítés: 10:37
Néhány mondattal véget vetett hosszú évek találgatásainak és híreszteléseinek Vilmos herceg, Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki vasárnap hajnalban megjelentetett nyilatkozatában közölte: az Egyesült Királyság uralkodója akar lenni. Vilmos, aki szombaton töltötte be 21. életévét, és ezzel a hagyományok szerint is nagykorúvá vált -- jóllehet már a brit törvények is a 18. életévet jelölik meg a nagykorúság időpontjának --, a sajtónak pontban éjfél után kiadott interjújában azt mondta: tévesek azok a róla közölt eddigi értesülések, amelyek szerint nem akar király lenni.
- Ez nem akarás kérdése, ebbe beleszülettem, és ez a kötelességem - mondta. Jövőbeni királyi szerepét nagyon fontosnak nevezte, olyasminek, amit "nem lehet félvállról venni". Arra a kérdésre, hogy királyként tervez-e változtatásokat, a fiatal trónörökös meglepően konzervatív választ adott: azt mondta, hogy a modernizáció ebben az esetben "túl erős kifejezés lenne", hiszen az angol monarchia sok-sok évszázada létezik. Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy az emberek érezzék: az intézmény "lépést tart velük".
Vilmos kijelentette: nagymamáját, az 51 éve uralkodó II. Erzsébet királynőt tekinti jövőbeni királyként példaképének. Szavai szerint "bámulatos", hogy a királynő mi mindent tett az országért. A fiatal herceg nyilatkozatának rendkívüli jelentőségét az adja, hogy a brit trónutódlás ügye legalább tíz éve meglehetősen bizonytalan volt, egészen vasárnap hajnalig.
Vilmosról eddig azt tartották: nyűgnek tekinti a királyi kötelmeket, és nem akar uralkodó lenni. A herceg ez utóbbi találgatásoknak vetett véget határozott kijelentéseivel. A 21. születésnapot egyébként a királyi család -- 300 meghívott vendéggel egyetemben -- jelmezbállal ünnepelte szombat éjjel a windsori kastélyban. Vilmos afrikai törzsi harcosnak öltözött, és állítólag még a 77 éves királyi nagymamát is rávették, hogy maskarát öltsön. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását