Élőnek fogadta el fellebbezés után a bíróság a vaslui-i férfit, akit alapfokon még nem
2018. július 04. 10:42, utolsó frissítés: 10:42
A bârladi bíróság hivatalosan is elismerte, hogy életben van az a vaslui-i férfi, akit sok évnyi távollét után halottnak nyilvánított a felesége, majd amikor kiderült, hogy mégis életben van a bíróság nem volt hajlandó őt ismételten élővé nyilvánítani.
A most 63 éves Constantin Reliu 1992-ben ment ki Törökországba, hogy ott munkát vállaljon. Utoljára 1999-ben látogatott haza a családjához, majd nemsokkal ezután amikor visszatért Törökországba megszakadt a kapcsolat közte és a családja között.
A felesége, miután 14 évig semmi hírt nem kapott a férje hogyléte felől, 2013-ban kérelmezte annak halottá nyilvánítását a hatóságoknál.
A férfit 2016-ban nyilvánították halottnak és ugyanebben az évben a török hatóságok le is tartoztatták mivel lejárt a tartózkodási engedélye. A férfi ekkor tudta meg, hogy hivatalosan halottá van nyilvánítva.
Constantin Reliu elmondása szerint vissza szeretne menni minél előbb Törökországba, ahol van már egy működő vállalkozása, de ehhez előbb újra élővé kell nyilváníttatnia magát és vissza kell szereznie az állampolgárságát is. (Mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását