2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

14 évet vesz el az életünkből a dohányzás, mától szigorítanak az egész EU-ban

2016. május 20. 14:44, utolsó frissítés: 14:44

Közel azzal egy időben, hogy a román szenátus enyhíteni akar a dohányzást zárt terekből kitiltó törvényen, az Európai Parlament is közzétett egy infografikát, ami arról szól, hogy mennyire káros a dohányzás. A két dolognak természetesen semmi köze egymáshoz, de azért jól mutatja, hogy mennyire ellentétesen mozgunk, mint Európa.


Az infografika szerint a dohányfüst 4000 vegyi anyagot tartalmaz, ebből legalább 250 káros, és több mint 50 rákot okoz. Sőt, az is kiderül, hogy a kontinensek közül Európában dohányoznak a legnagyobb arányban az emberek, 28 százalékuk szívja a füstöt. Az EU országai közül Magyarország a hatodik helyen áll 30 százalékkal, míg Románia a 12. hivatalosan, 26 százalékkal.

De például az is kiderül, hogy a dohányosok 94 százaléka 25 éves kora előtt kezd el cigizni, a 14-25 év közötti európai fiatalok negyede dohányzik, illetve átlagosan 14 évvel rövidíti meg a dohányosok életét a káros szenvedélyük. Évente 700 ezren halnak meg a dohányzás következtében az Unióban.



Az infografikát annak kapcsán tették közzé, hogy pénteken, május 20-án lép életbe az EU két évvel ezelőtt elfogadott irányelve, amivel főleg a fiatalok körében szeretnék visszaszorítani a dohányzást. Az új szabályok célja az, hogy a cigaretta minél kevésbé legyen vonzó a fiatalok számára.

Az új jogszabály betiltja a cigaretta és a sodrásra szánt dohány ízesítését, amely vonzóbbá teszi a dohánytermékeket a fiatalok számára. A csomagolás elejének és hátoldalának 65 százalékát kell képet is tartalmazó egészségügyi figyelmeztetésnek borítania - bár Romániában ez nem újdonság, viszont a legtöbb tagállamban az lesz.

Továbbá a dohánycégeknek részletes beszámolót kell küldeniük a tagállamoknak arról, hogy pontosan milyen adalékanyagokat tartalmaz az adott dohánytermék. Az irányelv arra is kötelezi a gyártókat, hogy jelentsék, mielőtt új terméket vezetnek be a piacra. Emellett betiltják a kisebb kiszerelésű dobozokat, mert ezek olcsóbbak, így elérhetőbbek a fiatalok számára, valamint tiltanak bármilyen reklámot, vagy felhívást a dobozokon.

Fontos változás az is, hogy az irányelv lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy megtiltsák a dohánytermékek internetes árusítását. A szabályozás az e-cigarettára is kiterjed, amelyet gyógyszerként kell szabályozni, ha a gyártója a dohányzásról való leszokást ígér. Ellenkező esetben a termék a dohánytermékekre vonatkozó szabályzás alá esik, és nikotintartalma nem haladhatja meg a 20 mg/ml értéket.

„Az EU-ban mindenhol mindenki érzékelni fogja a változást, hiszen az eddig reklámfogásokkal élő gyártók termékei eltűnnek a piacról, a dobozok pedig több egészségügyi figyelmeztetést tartalmaznak majd, mint hirdetést. Az új szabályok a tagállami tiltásokkal, például a nyilvános helyeken történő dohányzás megszüntetésével karöltve segítenek megelőzni, hogy a gyártók összetoborozzák a dohányosok következő generációját. Most, hogy a dohánycégek elveszítették a pereket az Európai Unió Bíróságán, azok a tagállamok is kénytelenek lesznek átültetni az irányelvet a nemzeti jogukba, akik ezt eddig még nem tették meg” - mondta Linda McAvan brit szocialista jelentéstevő. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS