A szeméttelepen hizlalják a krajovai sertéseket
2003. május 20. 11:28, utolsó frissítés: 11:28Krajova Mofleni nevű negyedének szeméttelepen nevelik a sertéseiket a környéken lakó romák. A több mint száz darab disznó a mostoha körülmények ellenére szépen hízik és szaporodik, gazdáik legnagyobb örömére. Az ügy érdekessége, hogy közvetlenül a szeméttelep mellett van a város egyik vágóhídja, ahol -- a negyed lakói szerint -- az állatok végül levágásra kerülnek. A vágóhíd dolgozói azonban tagadják ezt a vádat. (ez)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását