Brassói diák nyerte az Időutazók történelmi vetélkedőt
2014. május 14. 08:47, utolsó frissítés: 08:47
Május 10-én, szombaton rendezték Kolozsváron, a KMTI (Kolozsvári Magyar Történeti Intézet) székhelyén az Időutazók elnevezésű középiskolás történelmi vetélkedő döntőjét. A döntő megmérettetésen a diákok először egy 30 kérdésből álló tesztet oldottak meg, majd pedig történelmi szerepjátékokat adtak elő egy szakmai zsűri (Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum Egyesület volt elnöke, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Sályi Lőrinc, konzul, Pál Judit, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet igazgatója, valamint Hunyadi Attila Gábor, adjunktus) előtt.
A kitűzött díjak mellett a döntősök és a vezetőtanárok különdíjakban is részesültek Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Rektori Hivatala, az Iskola Alapítvány és a Magyarországi Oktatáskutató Intézet jóvoltából. Dr. Soós Anna és Dr. Nagy László rektorhelyettesek minden résztvevőnek diplomát osztottak.
A történelmi vetélkedő győztese a brassói Áprily Lajos Főgimnázium diákja, Ugron Loránd lett, második helyen Bedő Kincső-Réka végzett Kőhalomból, a harmadik díjat pedig Timár Norbert, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákja nyerte el. Ők az elismerés mellett 500, 300 és 200 eurós pénzjutalomban részesültek. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását