Októbertől ismét lesz Médiakör a kolozsvári középiskolásoknak
2013. október 07. 14:33, utolsó frissítés: 14:34
Megújult formában folytatódik 2013 októberétől a Médiakör kolozsvári középiskolásoknak nevű képzés. A tevékenységek kétheti rendszerességgel, meghívott szakemberek által tartott interaktív foglalkozások keretében zajlanak majd - írja közleményében a képzést szervező Vizualitas Műhely.
Az érintett témák között a hagyományos médiafogyasztás mellett a közösségi médiában való szereplés, illetve a civil kommunikáció mediatizálása is nagyobb szerepet kap. "A Z-generáció médiahasználata nemzetközi fórumok kiemelt témája, amellyel kapcsolatban nagy hangsúlyt kap a médiatudatosság fejlesztésére való törekvés. Ennek Romániában még nem alakultak ki az iskolai keretei, erre a jelenségre igyekszik felhívni a figyelmet a Médiakör, egy alternatív lehetőség formájában" - magyarázzák.
A Médiakör első meghívottja Márkus András, az általa vezetett foglalkozás címe: Mitől őrül meg a Facebook? Social Media marketing és vírusvideók. A tevékenységet október 10-én, csütörtök 18 órától tartják a Minerva-ház (Jókai/Napoca u. 16.) pincéjében. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását