2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Box Populi: lezárult a második forduló is

2013. július 30. 12:32, utolsó frissítés: 12:32

Ma (július 30-án) délben lezárult Box Populi versenyünk második fordulója is, amelyben nyolcan, öt férfi és három nő mérkőzött meg az elődöntőbe való jutásért. A négy párharcban Böjte Csaba és Kányádi Sándor ezúttal is fölényesen legyőzte kihívóját, Dancs Annamarit és Baricz Gergőt. A sepsiszentgyörgyi énekesnő egyébként az elődöntő kezdetén arra kérte támogatóit, hogy szavazzanak inkább a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójára - valószínűleg ennek is köszönhető, hogy ebben a körben viszonylag kevés szavazatot kapott. A harmadik és negyedik párharcban, Antal Timi és Barabási Albert-László, illetve Kádár Annamária és Bogdán Zsolt között már végig sokkal szorosabb volt a verseny, de végül a kutató és a pszichológus kerültek ki győztesen és jutottak tovább az elődöntőbe.


A második forduló eredményei:

BÖJTE CSABA (1) vs. DANCS ANNAMARI (9): 781-47
KÁNYÁDI SÁNDOR (2) vs. BARICZ GERGŐ (10): 637-431
ANTAL TIMI (3) vs. BARABÁSI ALBERT-LÁSZLÓ (6): 407-493
KÁDÁR ANNAMÁRIA (4) vs. BOGDÁN ZSOLT (5): 482-402


Az augusztus 5. és 12. között lezajló elődöntő párharcai tehát a következők lesznek:

BÖJTE CSABA (1) vs. KÁDÁR ANNAMÁRIA (4)
KÁNYÁDI SÁNDOR (2) vs. BARABÁSI ALBERT-LÁSZLÓ (6)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS