Tulit Zsombor: nehéz észérvekét felsorakoztatni amellett, hogy Erőssék túlélték
2013. május 22. 19:52, utolsó frissítés: 19:52
„Soha nem szabad feladni a reményt, de ha észérvekkel gondolkodunk, akkor kevés esély van arra, hogy egy ember napokat kibírjon egyedül abban az állapotban, amibe Zsolt kerülhetett. Nem valószínű, de lehetséges. Csak azt tudom mondani: reménykedem benne, hogy egy hegymászó társam él, sajnos észérveket felsorakoztatni emellett elég nehéz, de ameddig még lehet, reménykedhetünk. Zsolt nagyon jól volt akklimatizálódva, de már napok teltek el azóta, hogy nyolcezer méter felett van” – nyilatkozta a Transindexnek Tulit Zsombor, a Székelyek a magasban expedíciósorozat szervezője.
A 8000 méter feletti magasságban – amit a hegymászók halálzónának neveznek – az oxigénhiányos körülmények miatt még a legjobban akklimatizálódott hegymászók sem tartózkodhatnak 36-72 óránál többet, mivel a szervezet már nem tud úgy regenerálódni, ahogyan akár még 5000-6000 méteres magasságban is. Ezen a magasságon az agy- és tüdőödéma kialakulása, a fagyás és a kimerültség olyan veszélyt jelenthetnek, amelyet még a tapasztalt alpinisták sem kerülhetnek el.
A halálzónában az oxigénhiány miatt a szervezet lelassul, a reakcióidő nő, és ennek az lehet az eredménye, hogy a hegymászó nem a megfelelő módon értékeli a szituációkat, és hibás döntést hoz. A Transindex azon kérdésére, hogy lehetségesnek tartja-e, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter nem hoztak megfelelő döntéseket, és hibáztak a mászás során, Tulit kifejtette: „A Zsolt tapasztalatával valószínű, hogy jó döntéseket hozott a nehéz körülmények között. De nem tudhatjuk, hogy ezeket milyen körülmények között hozta." Értékelése szerint az ilyen esetek hozzátartoznak egy alpinista életéhez, és ezt tudják a hegymászók, a családtagjaik és a közvetlen környezetükben élők is.
Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter
» Erőss Zsolték ismét meghódítottak egy 8000 méter feletti csúcsot
» Menteni kell Erőss Zsoltot és társát a Kancsendzönga csúcsról
» Egyelőre semmit sem tudni a bajba jutott Erőss Zsoltékról
» Eltűntnek nyilvánították Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
» Tulit Zsombor: nehéz észérvekét felsorakoztatni amellett, hogy Erőssék túlélték
» A serpák kipihentségétől függhet, hogy megtalálják-e Erősséket
» Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
» A sportorvos szerint a legnehezebben az oxigénhiánnyal küzd meg a szervezet 8000 méter felett
» Erőss Zsolt: a hegymászás nélkül soha nem lehetnék egész ember
» Mi történhetett Erőss Zsoltékkal? Az expedíció szóvivőjének összefoglalója
» Erdély-szerte gyertyagyújtással emlékeznek Erőss Zsoltra
további közviták »ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását