Tanácsülések, kérvényírás: a kolozsvári közigazgatással ismerkedhetnek az iskolák diákjai
2013. április 03. 13:34, utolsó frissítés: 13:34
Az Iskola másképp program keretébe Horváth Anna kolozsvári alpolgármester és Vákár István Kolozs megyei tanács alelnöke is színes kínálattal várja a város magyar iskoláinak diákjait.
Az április első hetében megszervezett programban az általános- és középiskolás diákok országszerte alternatív oktató és nevelő jellegű tevékenységeken vesznek részt. Ebből az alkalomból, Horváth Anna nyílt napokat szervez a kolozsvári polgármesteri hivatalban, illetve Vákár Istvánnal közösen olyan programok összeállításában segédkeznek, melyek által a diákok közvetlen bepillantást nyerhetnek különböző közintézmények, közhasznú vállalatok és kulturális intézmények mindennapjaiba.
„Már a tavaly sikeresnek és hasznosnak bizonyult az egyhetes Iskola másképp program, mely számtalan érdekes és hasznos tevékenységre nyújthat lehetőséget a kis- és nagyobb diákok számára egyaránt. Ebben igyekszünk együttműködni a kolozsvári magyar iskolák vezetőségeivel, bemutatva hogy hogyan működik a helyi közigazgatás, hogyan kell hivatalos kérvényt megírni, iktatni, hogyan zajlanak a tanácsülések, vagy hogyan felügyeli a városi közbiztonságot a térfigyelő kamerákat működtető helyi rendőrség.” – nyilatkozta Horváth Anna alpolgármester.
A rendelkezésre álló egy hét alatt a diákok ellátogathatnak a Bánffy-palotában székelő Szépművészeti Múzeumba, de betekintést nyerhetnek a Puck bábszínház, illetve a Kolozsvári Területi Televízió- és Rádióstúdiók kulisszáiba is, megtapasztalva, hogy hogyan készül egy bábelőadás, vagy egy rádió/tévéműsor. Az érdeklődők számára, ugyanakkor, lehetőséget biztosítanak a kolozsvári nemzetközi repülőtér és a híres Clujana cipőgyár tevékenységének megismerésére is. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását