Földet ért a világűr pereméről leugró Felix Baumgartner
2012. október 14. 22:06, utolsó frissítés: 22:08
Romániai idő szerint vasárnap 21 óra 7 perckor Felix Baumgartner bázisugró leugrott a sztratoszféra pereméről. Az ejtőernyős fél hétkor indult a világűr peremére, hogy végrehajtsa a történelmi rekordugrást, és 21 óra 17 perckor sértetlenül földet ért. A hét elején időjárási okokra hivatkozva többször is elhalasztották a kísérletet.
Az ugrással Baumgartner három rekordot tudhat magáénak: a történelem legmagasabbról végrehajtott ugrása, a leggyorsabb szabadesése és a legmagasabbra elérő emberrel megtett ballonos repülés. A történelmi eseményt az interneten élőben is lehetett követni, a csatorna számlálója szerint több mint 350 millióan kattintottak a közvetítésre.
Az ugrás célja nem csupán a rekorddöntés volt: a közreműködő tudósok tapasztalataikat modernebb űrruhák és ejtőernyők fejlesztéséhez szeretnék felhasználni és információkat szereznének arról, miként reagál az emberi test a hangsebesség átlépésére.
Baumgartner már többszörös világrekorder, a világ jelenleg talán legismertebb bázisugrója. A 43 éves férfi 2010-ben állította be az eddigi legalacsonyabb bázisugrás világrekordját, amikor leugrott a Rio de Janeiro-i Krisztus-szoborról. (hvg/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását