Himnusszal és tűzijátékkal zárult a Kolozsvári Magyar Napok
2012. augusztus 21. 12:31, utolsó frissítés: 13:04
A román és a magyar himnusz eléneklésével, valamint tűzijátékkal ért véget a III. Kolozsvári Magyar Napok.
A Kolozsvár főterén felállított nagyszínpadon előbb a Moravetz Levente írta és rendezte Zrínyi 1566 c. rockoperát játszották. A közel három órás rockopera után Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere köszöntötte a közönséget. Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak e rendezvénysorozat megvalósításához. Kiemelte, hogy egy évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna egy ilyen nagyszabású rendezvény megszervezése. Olyan időket élünk, amikor szükség van az összetartásra - mondta.
Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője kifejezte háláját mindazoknak, akik közreműködtek a rendezvénysorozat sikeres lebonyolításában. Gergely szerint a rockopera témája, Szigetvár ostroma és a kolozsvári magyarság mindennapjai között az a hasonlóság, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a „történelem megpróbált a lakásainkba zárni minket, de a Kolozsvári Magyar Napokon kitörtünk onnan. Mi nem meghalni, hanem élni jöttünk ki! ”– mondta Gergely.
(közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását