2026. november 5. csütörtök
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Szombaton lövik fel a Sencsou-9 kínai űrhajót

2012. június 16. 13:25, utolsó frissítés: 13:25

Szombaton indul útjára a Sencsou-9 űrhajó három űrhajóssal, köztük egy nővel a fedélzetén, hogy végrehajtsa Kína első kézi vezérlésű dokkolását a Föld körül keringő Tienkung-1 űrállomásmodullal.


Az automatikus dokkolás sikeres próbáját tavaly hajtották végre a Sencsou-8-cal. A mostani kísérlet egyszerre próbája az űrhajósoknak, az űrhajónak és az alkalmazott technikáknak – közölte Vu Ping, a kínai űrprogram szóvivője pénteken.


Mint mondta, a feladat a folytatás szempontjából kulcsfontosságú, mivel a kézi vezérlés pontossága mellett a működtetés részleteire, az űrhajósok érzékenységére, valamint az űrhajó irányítási rendszerére vonatkozó információkhoz juthatnak.

Ez lesz az első alkalom, hogy kínai űrhajósok egy Föld körül keringő űreszközre szállnak át.

A Sencsou-9 legénységének női tagja, Liu Jang 33 éves, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg őrnagya, aki csaknem 1700 órát repült a légierőnél. Őt 2010 májusában választották ki űrhajósjelöltnek.

Kína 2016-ra szeretné megépíteni önálló űrlaboratóriumát, 2020 körül pedig már az űrhajósok fogadására alkalmas, 60 tonnásra tervezett űrállomását kívánja működésbe hozni. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS