A megtermékenyítés után 18 évvel született meg egy baba
2011. november 18. 12:09, utolsó frissítés: 13:25
Megtermékenyített petesejtjének lefagyasztása után tizennyolc évvel szülte meg gyermekét egy izraeli nő. A kislányt mesterséges megtermékenyítés révén hozta világra a 41 éves anya – írta a Jediót Ahronót című lap.
1993-ban egy kezelés keretében több embriót fagyasztatott le a nő. A ma már többszörös anya, így emlékezik vissza: „Akkoriban nem sikerült teherbe esnem és nagyon kétségbe voltam esve."
A kezelés feladása után természetes úton két lánya született, akik ma 14 illetve 16 évesek. Az újabb gyermek iránti vágy azonban nem múlt el, és a megmaradt kémcső tartalmával még egy próbát tettek. Ennek eredményeképpen született meg Afulában a hétvégén a harmadik gyermeke. „Tulajdonképpen ő a legidősebb gyermekem. Egy 18 éves babát tartok a karjaimban" – mondta a lapnak a nő. (mti/index.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását