Csökkenti a koffein a depresszió esélyét
2011. szeptember 27. 12:49, utolsó frissítés: 12:49
Kisebb valószínűséggel lettek depressziósak azok a nők, akik napi két-három csésze kávét ittak - idézte az amerikai Harvard Egyetem kutatóinak megállapítását a BBC.
A koffeinmentes kávé fogyasztása nem járt ilyen előnnyel, ezért a kutatók úgy vélik, a hatás azon keresztül jön létre, hogy a koffein megváltoztatja az agy kémiáját.
Michael Lucas és kutatócsoportja az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban ismertette részletesen tanulmányát, amelyben 50 ezer amerikai ápolónő egészségi adatait elemezték, akiknek az átlagos életkora 63 év volt.
A Harvard közegészségügyi karának munkatársai 1996 és 2006 között, egy évtizeden át követték nyomon a nők egészségét, akik kérdőíveket is kitöltöttek kávéfogyasztási szokásaikról. A követés időtartama alatt mintegy 2600 nőnél jelentkezett depresszió.
Az adatok elemzéséből és összehasonlításából az derült ki, hogy azoknak a nőknek, akik legfeljebb napi egy kávét ittak 15 százalékkal nagyobb volt az esélye arra, hogy depresszió alakul ki náluk, mint azoknak, akik napi két-három koffeines kávét ittak. Húsz százalékkal csökkent a depresszió kockázata azoknál, akik napi négy kávét, 550 milligramm koffeint fogyasztottak. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását