A babák Picassót szeretik
2011. június 20. 17:54, utolsó frissítés: 17:54
Picasso képei jótékony hatással vannak a babák vizuális rendszerének a fejlődésére - állítja a Zürichi Egyetemen végzett kutatás. „A babák számára – állítja Trix Cacchione az egyetem pszichológusa – a képek csak vizuális modell sorozatok, viszont egyesek nagyobb hatással vannak rájuk, mint mások.”
Cacchione csapata 5 egymás utáni kísérletben vizsgált 24 babát. A 269 és 332 nap közötti csecsemőket két csoportra osztották. Egyik csoportnak Picasso, a másiknak Monet képeket mutattak. Rögtön ezután egymás mellé tették a két művész festményét.
Azok a babák, akiknek azelőtt Monet képet mutattak, a Picasso festményét is tovább figyelték, viszont azok akiknek korábban Picassót mutatták, elvették tekintetüket a képekről.
Mutattak csecsemőknek színes, intenzív és kevésbé intenzív kontrasztos, illetve fehér-fekete képeket is. A kicsik reakciója mindig ugyanaz volt. „Picassónak a képein erősek a kontrasztok. Az éles eltérések pedig alapvető információs bázisként szolgálnak babáknak – magyarázta Cacchione, hozzátéve – talán azért kedvelik jobban a gyerekek Picassót, mert könnyebb feldogozni, nagyobb vizuális lökést jelent a vizuális rendszerük fejlődésében.” (totb.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását