Intelligensebbek a vonzó emberek
2011. január 18. 12:13, utolsó frissítés: 2011. január 20. 14:14
Együtt jár a szépség és az intelligencia, állítják brit és amerikai tudósok, akik egy új kutatás alapján vonták le a következtetést. Legalábbis a vonzó személyeknek az intelligencia hányadosuk magasabb az átlaghoz képest – számolt be a Daily Mail.
Az eredmények szerint átlag 14 ponttal kaptak többet az IQ teszteken azok, akik vonzóbbak voltak. Ezzel a kutatók mintegy cáfolták azt a közkeletű hiedelmet, miszerint a szépség és az ész egyik nem esetében sem jár együtt. A jelek szerint a szépnek tartott emberek az ugyancsak szép és intelligens partnerek társaságát vonzzák, ezáltal a gyerekeik is mindkét tulajdonságot öröklik majd. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását