Bekerült a rekordok könyvébe Bukarest a legnagyobb karácsonyi dekorációval
2010. november 26. 11:13, utolsó frissítés: 11:13
Guiness rekordot állítottak fel csütörtök este a fővárosi Sun Plazában: az épület belsejében összesen 449.658 karácsonyi égőt helyeztek el – ez a legtöbb, ami egyszerre gyúlt fel egy épületen belül.
A kereskedelemi központ belsejét többek között 500, két méter széles és másfél méter hosszú égőfüggöny díszíti, a bajáratokhoz hat darab, két méter magas és hét méter széles égőfüzér került. Az emeleten 40 fenyőfát állítottak fel, amelyeket egyenként 2400 égő világit meg, a mozgólépcsőkre pedig nem kevesebb, mint 120 világító girland került. Az eddigi rekord mindössze 150 ezer égő volt egyetlen egy belső térben. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását