Ten in one: tízes erősségű kávé New York-ban
2010. november 20. 10:37, utolsó frissítés: 10:37
Tízes erősségű kávét kreál egy New York-i kávézó, mondhatni: ten in one - tíz az egyben italt.
Valóságos koffeinkoncentrátumról van szó, melyet 40 év felettieknek tilos felszolgálni, ugyanis veszélyes a szívre: szaporává teszi a pulzust és megemeli a vérnyomást. A kávét tízszeres mennyiségű őrleményből főzik.
"Olyanoknak való ez a kávé, akik szeretnék megtapasztalni a koffein maximális hatását" - idézte a The Daily Telegraph Tony Fishert, a kávézó tulajdonosát és az ital feltalálóját, aki 37 esztendős, így még 3 évig kortyolhatja az italt.
A kávékoncentrátum neve dieci, mely olaszul tízet jelent. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását